Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára negyedik kötet (Budapest, 1887)

semmit nem értettem előbb, hanem csak az mikor András uram emlékezett róla. Vigye csak kegyelmed ott jó végben a dolgot, itt azon legyünk hogy prospere succedálhasson. Ertem kegyelmed írásából ki nemzetsége legyen az leányasszony, kit az én atyámfiának szánt kegyelmed; contentus vagyok az nemzetséggel, ha az úr istentől birt parancsolt (így), meg ne változtassuk az jó szándékot. Az engemet semmiben meg nem tartóztat, hogy elzálogosétották jószágát, adtam én annyit, és többet is adok Lépes Andrásnak az kivel ki válthatják az jószágot, még magoknak is marad táplálásokra való; csak uram azon kellene lenni, hogy az kit curatornak vallott az leányasszony, az ne tenne kárt nekie, mert igen commune sokaknál, hogy ad bona pupilh> rum inhiálnak contra officium boni tutoris. Látja az "úr isten szivemet, soha arra való tekéntetem nem volt, hogy házasság által jószágot szerezzek atyámfiának, hanem legelső tekéntetem is az volt, hogy jámbort, istenfélőt, jó nemzetet találjak és adjak nekiek. Én kegyelmednek semmire nem ajánlom magamat, mert az sok ajánlás ösmeretlenekhez és idegenekhez illik, mi penig nem csak ösmerőssek, hanem atyafiak vagyunk, éljünk bízvást egymás szolgalatjával és atyafiuságával. Nem tudom kegyelmeteknek mint használa az förödés, de én megént meg adám egyszer az adót az jó köszvénnek, kiből még derekasan ki nem fesölhettem, vagyon még hátra valami kevés fragmentum, a kit fizetgetnem köll. Talám azért hamarvaló nap ebből is a kevés adósságból ki menekedhetem, és úgy történhetik a dolog, hogy nem sok idő veti közben magát, meg engedi isten egymást jobb egésségben látnunk. Asszonyomnak ő kegyelmének imádságommal együtt szolgálatomat ajánlom. Értem hogy kegyelmetek váradi püspök uramnak adta legyen az kis öcséimet, talám én is gondját tudtam volna az öregbiknek viselnem, és körülöttem tanult volna annyit, mint Nagy-Szombatban. Ne is vélte volna bár kegyelmetek hogy negligáltam volna. Mi uram ide föl is a hova mi járunk kelünk, mindenütt vadnak oskolák, ugyan nem füttettem volna azért kemenczét, se házat nem söprettem volna az kis atyámfiával. Itt az a híre, hogy az plenipotentiariusokkal véget érvén urunk ő fölsége az dologban, Bécsben menne alá, kit engedjen az úr isten, ott