Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára harmadik kötet (Budapest, 1885)

magyar levelek kiadásánál a legnagyobb óvatossággal és gonddal igyekeztünk eljárni. Híven adtuk vissza a levelek eredeti leírását, a nélkül azonban, hogy az egyes írók jellemzetesség nélküli felesleges betűszaporítását magánhangzóinknál és a h betűnél, kinyomtatni, a kiadás hűsége szempontjából megkövetelhető kelléknek elismerhettük volna. Tehát a magyar szöveg kiadása teljesen hü, a felesleges és csupán az olvasást és megértést nehezítő betűjegyek elhagyásával. A xvi-ik században még tökéletlen interpunctiót szükségesnek láttuk mai szokás szerint adni, a tisztán tollhibából eredt kissebb tévedéseket elsimítani. Meghagytuk azonban az írásnak minden oly sajátosságát, mely a kiejtést jellemzi, vagy azt visszaadni látszik ; p. o. az z-t az é

t az ő-t az ű helyett és megfordítva stb., szem előtt tartván, hogy a nyelvész az ilyenekből is meríthet tanúságot. A xvi-dik század helyesírásában talán az egyetlen következetesen megtartott szokás, hogy az igekötők: a meg

y az el stb., soha sincsenek az igével egy szónak össze írva. Kiadásunkban is megmaradtak külön szónak. — Ellenben azon másik szintén általánosnak mondható szokást, hogy az is a szóhoz ragasztva azzal egybe írva jelenik meg, a nyomtatásban zavarónak látszott követni. A mi a kiadott oklevelek megválasztását illeti, sokat kellett a helynek kimértsége miatt elhagynunk olyat is, a mi egyben másban valami tanúságost nyújthatott volna. Es a tartalom mellett tekintettel kellett lennünk az előző két kötettel szemben bizonyos folytonosságra is.