Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi-család oklevéltára harmadik kötet (Budapest, 1885)
és az öszve menésben szót adának egymásnak ; azonban egywld {így) csak látám, hogy kettő azokban elesek. Szabó Tamás, ohati : Engemet az falun kívül talála Sáry Albert ; kérdi, micsoda emberek vannak nálunk ; én meg mondám, hogy Thúry Benedek vagyon ; de osztán nem tudom mit míveltek ; ezt látám, Sáry Albert az gyermektől az kopját el vevé, úgy megyén vala be az falura. Máté Tamás hittel vallja: Látám — úgymond — hogy Sáry Albert az gyermektűi az kopját el vevé, és az uram szolgái felé egy falkáig ugyan elő hajtva vivé, de osztán nem vettem eszembe, ha öklelt-e vélek vagy nem ; de igen szólnak vala öszve, míg öszve jutának. Fráter János hittel vallja: Látám, hogy öszve ménének lótást, és igen szólának öszve hogy meg állappának; azonkezbe meg zajdolának, és látám, hogy kettő ezekben a kik innen kivűl mennek vala az falura, el esék. Az tanuvallások eddig vannak. Illen tervént találtunk : hogy Sáry Albert az földre ejtésért hit nekül száz forintot el vehessen ; annak felette a minemű taglás ő rajta oly helen esett, kit ruhája sem fed be, az nagy veszedelembe minemű nyomorúságot sérelmet szenvedett, ezt miért nem akarta volna, száz forintra az önnen hitivei reá állhat. Továbbá lovaiban, marhájában, költségében, fizetetlenségében, mindenképpen való kárvallásában, valamit el akar venni, azt ország térvénye szerént nemes ember gyermekével négy forintot, paraszt emberrel egy forintot el vehessen ; de úgy, hogy legelőszer az hitben meg mondja, hogy ő nem ment az Bajony István szolgáira semmi gonosz szándékkal, hanem úgy mint magyarokhoz jó akarattal. Facta in possessione Sarkad, loco communi, coram egregiis et nobilibus Simone Zagywai, Joanne Saffaryth, Blasio Zenthmiklossy, Petro Banrewy, Francisco Meregh, Martino Nagy, Gregorio Ingay, Emerico Pribék, Joanne Hegessy, aliisque his similibus. Per manus Joannis Fyntha notarii etc. Minuta-szerű feljegyzés, egész ívre írva, pecsét nélkül. Fasc. 6. nro. 27.