M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

Csurgó, 1945. szeptember 22 A földigénylő bizottság felhívása a csurgói járásbeli földigénylő bizottságokhoz a csurgói járási földművesszövetkezet támogatása érdekében A magyar földművelésügyi miniszter úr f. é. szeptember hó 18-án kelt 131 000/1945. számú rendeletében elrendelte, hogy ez év december l-ig mi n­denütt meg kell alakítani a .földművesszövetke­zeteket, ahol csak földhözjuttatottak vannak* s a rendelet 1. §-ában azt is kiköti, hogy csakis olyan szövetkezetek alakíthatók, amilye­neket ez a rendelet megenged, sőt ha már eddig más, mezőgazdaságilag érde­kelt szövetkezet alakult volna, ebbe a szövetkezetbe kell beszegődnie, s ennek lehet esetleg tagszövetkezete, mert a földművesszövetkezetek a termeléssel, a beszerzéssel, az értékesítéssel és a fogyasztással egyként foglalkoznak, s kizárólag a tagokat szolgálhatják ki. Ezzel a kérdéssel vigyáznunk kell!!! Nem minden szövetkezet gazdaszövet­kezet, hanem csak az, amelyik a gazdák termeivényét veszi fel, a gazdák szük­ségletét elégíti ki, s főleg, aminek a gazda ä kormányzója! Figyelmeztetjük gazdatársainkat és testvérbizottságainkat, hogy semmiképp se lépjenek be más szövetkezetbe, amik most lennének szervezés alatt, csak a megszervezendő csurgói járási földművesszövetkezet tagjai sorába!! Csurgó székhellyel megszervezzük a csurgói járási földművesszövetkezetet. Meg sem szerveztük, máris igen tekintélyes, sokszoros milliós vagyonnal rendel­kezik ez a leendő szövetkezet. Csak körül kell tekintenünk; itt van Csurgón a felosztott OFI-birtok sok nagygépje, sok mezőgazdasági gép van a járás többi községeiben is, amik egyszerre esnek a gépszövetkezetek tulajdonába, s ezek nem dolgozhatnak másoknak, csak a tagoknak, itt van a volt Nonnen­macher-féle vajgyár, aminek szállítója volt az egész járás valamennyi gazdája, ami vajon kívül foglalkozhatik gyümölcskonzerválással, majd fokozatosan sertéshizlalással is, sőt hamarosan húsfeldolgo­zással is, itt van a zákányi szeszfőzde, ami a maga jövedelmével biztosíthatja az egész szövetkezet kiadásait, úgy hogy más minden tiszta haszon­nak tekinthető utána, itt vannak a halastavak, amik nem is gondoljuk, milyen jövedelmet adnak normális időkben, fürdő és ü 4 ü 1 ő szervezés is erre a szövetkezetre várnak Csurgón, meg lehet a szövetkezeteken át szervezni a gazdák önbiztosítását is, majd a most házhelyhez juttatottak itt kaphatnak építési kölcsönöket olcsón, és sok-sok nem is gondolt gazdakér­dést lehet így megoldani! Vigyázzunk!! Ha csak néhány ember lép is be a leendő gazdaszövetkezetbe, ezek a javak már a szövetkezet tulajdonába esnek, és aki nem lép be a szövetke­zetbe, az elesik a tagok jogaitól, nem részesül ezekben a jövedelmekben!!! Mi csurgóiak ezt a szövetkezetet megalakítjuk!! Szeretnénk, ha ebbe a szövetkezetbe járásunk minden községe gazdaközönsége belépne, s módja lenne arra, hogy részesüljön minden szövetkezeti vagyonban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom