M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
zsarnok módra működött, és szintén elmenekült, és vissza még mindig nem tértek. Harmadik, a nagybirtok megszüntetése alkalmából drága gyümölcsöseink maradtak, amelyet szintén az ország érdekében egyben hagytuk osztatlanul, ez ideig sikerült a kezelést keresztül vinni, de a további kezeléshez szükséges költséget a szövetkezeti tagok hozzájárulásával tudjuk keresztül vinni. Határozat A nagyhalászi szövetkezést előnyösnek tartjuk, mert ebben minden dolgozni akaró egyén megtalálja számítását. A Nagyhalászi Földigénylő Bizottság egyhangúlag elfogadja a szövetkezet megalakulását, és az itt elhagyott gyárakat, üzleteket, raktárakat a szövetkezet rendelkezésére bocsátja, egyben kérjük tisztelettel a Szabolcs vármegyei Földrendező Tanácsot, hogy a fent felsorolt kérésünket teljes egészében helyben hagyni- szíveskedjék. * Egyoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat, 67 aláírással. — Nyíregyházi ÁL Szabolcs m. FH sz. n. A megyei földbirtokrendező tanács állásfoglalásával és a szövetkezet működésével kapcsolatos irat nem került elő. A szövetkezet alakulását helybeli kommunisták, volt gazdasági cselédek kezdeményezték. A termelőszövetkezet Érhát nevű tanyán 1946 őszéig működött, mikor is gazdasági nehézségek miatt feloszlott. [Fábián István volt termelőszövetkezeti tag visszaemlékezése.] 103 Gyula, 1945. május 22 Jegyzőkönyv a Békés megyei Földbirtokrendező Tanács üléséről: felhívják az Újkígyóst Földigénylő Bizottságot, hogy a földosztás során az igénylőket ért jogos sérelmeket orvosolja, munkájához pedig kérje a pártok támogatását Jegyzőkönyv Felvétetett Gyulán, 1945. május hó 22-én a Békés vármegyei Földbirtokrendező Tanács üléséről. Tárgyalás alá vétetett Újkígyós községbe kiszállt megyei földbirtokréndező tanács bizottságának előterjesztésében az újkígyósi földigénylők panasza. A megyei tanács bizottsága Újkígyós községbe történt kiszállása az igen nagyszámú földigénylők elégedetlenségéről történt jelentés alapján vált szükségessé. A helyszíni tárgyalás eredményeként a megyei tanács tárgyalás alapján megállapítja, hogy a földigénylő bizottság kisebb szabálytalanságot követett el azzal, hogy bizonyos mértékig pártszempontokat érvényesített a földigénylésnél és kiosztásnál. Szabálytalanul vett fel igénylőkként iparosokat, a nagy-