M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
bérletre kiutalt neki, fel kell világosítani, hogy az idei termés a haszonbérletén az övé lesz, és hogy nyugodtan dolgozhat tovább, mert máshol mindenesetre kap földet. 16. A földigénylő bizottságok minden részletét előre meg kell szervezni, minden apróságra előre kell gondolni, nehogy apró technikai akadályok' késleltessék a föld gyors kiosztását. Gondoskodni kell arról, hogy rendelkezésre álljanak földmérők (akik nem okvetlenül mérnökök kell hogy legyenek, lehetnek a dologhoz értő egyszerű parasztok is), gondoskodni kell még a karókról is, amiket a föld kiosztásánál be kell verni majd a földbe, hogy jelezzék, hogy az illető földdarab kinek a tulajdona. A földosztás megkezdésekor ünnepélyes gyűlést kell tartani, ünnepélyes lakomával, ha csak lehet, a kastélyban vagy az úri lakban, és ezzel is kihangsúlyozni a nap ünnepi jelentőségét. A falu népének ilyen külsőségek révén is látnia kell az idők változását, hadd érezze, hogy most •ő az úr. 17. A megyei földbirtokrendező tanácsban helyet foglaló kommunisták feladata a községi földigénylő bizottságok munkájának legteljesebb támogatása.'Nem elfojtaniuk vagy fékezniük, hanem támogatniuk és buzdítaniuk kell a földigénylő bizottságok öntevékenységét és önálló akcióját. Ha a földigénylő bizottságok a megyei földbirtokrendező tanács előzetes hozzájárulása nélkül cselekszenek még a törvényes háromnapi határidő lejárta előtt, akkor a tanácsiján ülő kommunisták feladata nem a sopánkodás a parasztok „önkényeskedése" fölött, hanem az utólagos jóváhagyás keresztülvitele a törvény céljának érvényesítésére. 18. A kommunistáknak a földreform végrehajtásánál együtt kell működniük a többi demokratikus párttal. Nemcsak a megyei földbirtokrendező tanácsokban,, hanem a földigénylő bizottságokban is. Közös gyűléseket kell tartani velük, mindent el kell követni, hogy tagjaik és szervezeteik cselekvően kivegyék részüket a földreform végrehajtásában. Ezzel gyorsítjuk a föld parasztkézre jutását, és a közös harcban szorosabbra kovácsoljuk a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front egységét. A Magyar Kommunista Párt vezető szerepének a földreform megvalósításánál nem abban kell állnia, hogy a kommunisták minden munkát maguk végeznek és másokat igyekeznek kizárni a munkából, hanem abban, hogy bevonják a közös munkába a többieket, aktivizálják a demokratikus pártok szervezeteit és híveit. - , 19. A fenti irányelvekben nem terjeszkedtünk ki minden részletre, mert feltételeztük, hogy a földreform végrehajtásában részt vevő kommunisták ismerik a kormányrendelet és a végrehajtási utasítás rendelkezéseit. Ezeknek az irányelveknek az a célja, hogy a kommunisták figyelmét a döntő politikai szempontókra irányítsa. -Minden kommunista munkáját annak a tudatnak kell áthatnia, hogy a Magyar Kommunista Pártnak éppúgy élen kell haladnia a földreform végrehajtásáért folyó harcban, mint ahogy pártunk élen járt a földreformról szóló rendeletet megelőző harcokban. A cél: a lehető legrövidebb időn, néhány héten belül elvégezni a földreform végrehajtási munkájának zömét. Ha ez sikerül és kell sikerülnie, akkor a magyar demokrácia győzelme biztosítva van. Négyoldalas nyomtatvány. - Szekszárdi AL Decsi kfb sz- n.