M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)
IRATOK A FÖLDREFORMRÓL
évvel ezelőtt Ozora községhez tartozott- Továbbá Fürgéd községben fekvő,, herceg Montenuovo Nándor tulajdonát képező, Külfürged- és Juliannapusztákból álló, kb. 2200 kat. hold kiterjedésű ingatlant, beleértve az igényelt területeken fekvő halastavakat is. Úgy az elkobzásra, mint a megváltásra javaslatba hozott ingatlanokat teljes egészében az ozorai földigénylők között kérjük felosztani. Az összes földigénylők száma 596, házhelyigénylők száma 281. Az igénylők száma nem teljes, mert a földreform rendezésére és az összeírásra adott két nap oly rövid idő volt, hogy az igénylők összeírását a beterjesztésen túl is folytatjuk. Községünk lakosságának száma, a községünk szomszédságában levő nagybirtokokban alkalmazott cselédek mint földigénylők, az 5000 főt felülmúlja, községünk összes területe 700 hold, középbirtokkal együtt kb. 8200 holdat tesz ki. Községünknek, nagyságára való tekintettel, egy talpalatnyi legelője sincs, ugyanúgy erdeje sincs. Mint községünk gazdasági fejlődésének szükségessége a közlegelő, úgy a községi erdő létesítése, amelyre ugyancsak igényt jelentünk be. A földreform, amely ma a demokratikus Magyarországban a nincstelen parasztság évszázados álmait váltja valóra, ez a magyar nemzet továbbfejlődésének, a magyar földmunkás, a .törpebirtokosság megerősítésének alapjául kell hogy szolgáljon. Annál is inkább, mert egy nemzet olyan erős, mint amilyen erősek a polgárai. Egy percig sem kételkedek abban, hogy a jelen demokratikus Magyarország nem a gyengeséget vagy teherbíróképességet veszi alapul. így Ozora község vagyoni és gazdasági, mint földrajzi helyzetét kissé ismertetnem kell. Mint fent kitűnik, községünk túlnépessége, úgy határának kicsisége,, földünk átlagban kataszteri jövedelem és minőség szerint nagyon alacsonyan áll. Községünk fekvése hegyek, vízzuhatagok között fekszik, amelyet oly óriási költséggel lehet fenntartani és tatarozni, egész sereg hidat építeni, ezeket fenntartani, amely tatarozási kiadások megfelelnek egy 30 000 lakosú város kiadásainak. Minthogy földünk olyan kevés, hogy egy főre 1,5 hold föld esik, sem nagyüzemünk, sem gyárunk nem lévén, így könnyű megérteni községünk nyomorúságos helyzetét. Lehet, hogy községünk ezen nyomorúságos gazdasági helyzeténél fogva a reakciós fasiszta társadalmi rendek oly gyökeres ellenfelének bizonyult, hogy évtizedek óta a dolgozó nép, a demokrácia megteremtésének kisugárzó központjaként szerepelt. 1941 óta Ozora község a német imperialista törekvések háborút támogatóinak kilenc áldozatot adott, amelyet a német fasiszták, a magyar reakciósok öltek meg, a német és a magyar reakció elleni harcáért. így kérem a fent nevezett földbirtokrendező bizottságokat, úgy a földművelésügyi minisztert is, hasson oda, hogy Ozora község a demokráciáért - folytatott harcának érdemeiért elsőnek kapja meg a kirendelt földosztó bizottságot, hogy a demokrácia biztos alapjainak kiépítésében tovább olyan hatalmas kisugárzó erővel tudjon élni és hatni, mint eddig. Ozora község földigénylő bizottságának mint ötös bizottsági tagjai kérjük, hogy Ozora község számára a fent nevezett gazdaságokból pedig kb. 8200 kat. hold területet juttasson, mint községünk a jövő társadalmi rend harcosainak élcsapata és biztosíték, teljes reménnyel vagyunk, hogy nemcsak a kért meny-