M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

és ezeknek a népi erőknek a mostan tető alá jutó földreform megadja az anyagi lehetőséget ahhoz, hogy szilárd alapot nyújtsanak a további demokra­tikus fejlődéshez. A javaslatot elfogadja. Valentiny Ágoston igazságügyminiszter: a Szociáldemokrata Párt nevében a javaslatot elfogadom. Ez az első lépés ahhoz, hogy a verejtékező földmunkás­nép elindulhat az öntudatos, demokratikusan és szabadon fejlődő Magyar­ország útján. Erdei Ferenc belügyminiszter: legnagyobb helyesléssel üdvözlöm a javas­latot, és elfogadom, annál is inkább, mert ezen előterjesztett javaslat főfrb. vonalaiban és összes lényegesebb pontjaiban annak a tervezetnek, illetve javaslatnak a megvalósítását jelenti, amelyet a Nemzeti Parasztpárt január elején az ország közvéleménye elé terjesztett. Ma nemcsak a távolabbi jövő az, ami szükségessé és elkerülhetetlenné teszi a földreformot, hanem az ország pillanatnyi életszükséglete is, mert más módon, mint a parasztcsaládok munká­jával a mezőgazdasági termelést megkezdeni és az ország kenyérszükségletét biztosítani nem tudjuk. Minden okunk megvan arra, hogy ne csak elfogadjuk az előterjesztett földreform-javaslatot, hanem annak végrehajtását is szorgal­mazzuk, hogy már az idei termés egy része legalább olyan földön történjék, amelyet a parasztság magáénak mondhat. Vörös János honvédelmi miniszter: a földreformot örömmel üdvözlöm, és köszönettel adózom a földművelésügyi miniszter úrnak, hogy a fasizmus elleni háborúban kitüntetett harcosokra külön is gondolt. Ez a földreform­javaslat feltétlenül emelni fogja a magyar harcosok harci kedvét. Gróf Teleki Géza kultuszminiszter nevében dr. Balogh István miniszter­elnökségi államtitkár a javaslatot szintén elfogadja. Dr. Vásáry István pénzügyminiszter, Gábor József kereskedelem- és közlekedés­ügyi miniszter, Faragho Gábor közellátásügyi miniszter lelkes szavakkal jelen­tették be a javaslat elfogadását. Dr. Balogh István a rendeletnek országhatárokon belül és kívül való közhírré tétele tárgyában tett javaslatot. Végül Nagy Imre földművelésügyi miniszter javasolta, hogy a rendelet az április elejére összehívandó nemzetgyűlés által törvényerőre emeltessék. A minisztertanács az összes javaslatokat elfogadta. Néplap, 1945. március 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom