M. Somlyai Magda: Földreform, 1945 (Budapest, 1965)

IRATOK A FÖLDREFORMRÓL

A földreformról szóló kormányrendelet 1945. március 21-én érkezett meg Mező­berénybe. Ezt megelőzőleg a községi földigénylő bizottság azt javasolta, hogy a község nagy népsűrűségére és a kiosztható föld csekély voltára tekintettel vala­mennyi parasztbirtokra nézve ki kell mondani: egy-egy házaspárnak 15 kat. hold­nál több földje nem lehet. A birtokmaximumot azonban nem tudták érvényesíteni. A 600-as rendelet megérkezésekor egyébként már folyt a községben az igénybe vehető birtokok és az igénylők összeírása. [Gyulai ÁL Mezőberényi kfb jkv. 1945. március 21.] 30/a Borsodszemere, 1945. március 9 A községi nemzeti bizottság és termelési bizottság határozata a Jungreisz-féle bérgazdaság kis haszonbérletbe adásáról Határozat A két helyi bizottság együttesen megállapította, hogy a község területén levő Jungreisz-féle bérgazdaság igavonó állat, gazdasági felszerelés és vetőmag hiá­nyában a gazdasági munkálatokat megkezdeni nem tudja, s így a termelést biztosítani teljesen képtelen. A bérlet gondnokával több esetben tárgyaltunk, a kisbérletekre való felosz­tásra kértük, azonban erre mindannyiszor nemleges választ kaptunk. Gondnok: Schwarc Adolf (képv. Frankfurter A. ügyvéd). Mivel az idő sürget, a gazdasági munkák már napokban megkezdődhetnek, s hogy a termelés hiányt ne szenvedjen, a nemzeti bizottság és a termelési bizottság elhatározta, hogy a bérgazdaságot a saját felelősségére kiosztja kis­haszonbérletekre, a kiosztási munkákat, azaz előterjesztését március 10-én megkezdi. A haszonbér megállapítását illetőleg a Földművelésügyi Minisztérium utasí­tását vesszük irányadóul, mely értesülésünk szerint a jövőben lesz kiadva. Nemzeti bizottság Termelési bizottság Csák Barnabás Bukta Bertalan > elnök elnök Eredeti, egyoldalas, géppel írt határozat a két'hizottság elnökeinek aláírásával. - Miskolci ÁL Borsod m. alisp. 1945-5433. 30/b Miskolc, 1945. március 14 Borsod megye alispánja értesíti a Borsodszemerei Nemzeti Bizottságot és a termelő bizottságot, hogy a Jungreisz-féle bérgazdaság kis haszonbérletbe adását beleegyezőleg tudomásul veszi Beleegyezőleg veszem tudomásul cím azon, 1945. március 9-én kelt hatá­rozatát, hogy a két bizottság .egyetértően kishaszonbérletek céljára kiosztja 13* 195

Next

/
Oldalképek
Tartalom