Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

V Az üzemi bizottságok a stabilizáció védelmében (1946. augusztus— december)

m A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. budapesti üzemi bizottsága sérel­mezi, hogy a legutóbbi ügyvezetőségi ülésekre nem kapott meghívást Múlt hó 21-én kérdést intéztünk a t. Igazgatósághoz azzal kap­csolatban, hogy a postaülések bevezetése vajon befolyásolja-e az ügyvezetőségi ülések megtartását. Ezen érdeklődésünkre m. hó 25-én oly értelmű választ kaptunk, hogy az ügyvitelt meghaladó vál­lalati események, továbbá a munkavállalókat közvetlenül érintő sze­mélyzeti ügyek továbbra is az ügyvezetőségi üléseken kerülnek letárgyalásra. Ezen felvilágosítása megnyugtatott bennünket, mert bizonyosra vettük, hogy az ügyvezetőségi üléseken az 55 000/1945. sz. rendeletben foglalt jogaink 186 alapján továbbra is képviseltet­hetjük magunkat, ós így módunkban lesz munkavállalóink érdeké­ben megfelelő helyen és 'időben szót emelni. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy a közelmúltban két olyan ügyvezetőségi ülés is tartatott, amelyeken üb-nk képvise­letében senki sem jelent meg. Feltételezzük, hogy csupán feledékeny­ségből vagy véletlenül maradt el az üb képviselőjének meghívása akár az) október 1-i, akár az október 9-i ügyvezetőségi ülés alkalmá­val. Szükségét érezzük azonban annak, hogy ezen mulasztásra fel­hívjuk a t. Igazgatóság szíves figyelmét, és felkérjük, fordítson a jövőben gondot arra, hogy iaz ügy vezetőségi üléseken az üb képvise­lője megjelenhessen. Teljes tisztelettel MAGYAR ÁLTALÁNOS KÖSZÉNBÁNYA RT. ÜZEMI BIZOTTSÁGA Dr. Haviméi László Tokaji—Nagy elnök jegyző Egyodalas, géppel írt, eredeti tisztázat, az üb bélyegzőjével. — OL MÁK 596. cs. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. cégneve a vállalat tatabá­nyai, tokodi és dorogi szénbányáinak államosítása után is változat­lanul megmaradt, az államosítás ui. nem érintette cement- és mész­üzemét, alumínium-, tégla- és bauxitcementgyárát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom