Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

IV Az üzemi bizottságok újraválasztása, a termelés folytonosságának fenntartása az infláció időszakában (1946. január—július)

levelében foglalt utasítás szerinti kiszámításban fizetések történték anélkül, hogy a kifizetéseket az üzemi bizottság előzetesen engedé­lyezte volna. Pedig a szóban forgó, június 26-i Sz. 3006. sz. vezér­igazgatósági levél másolata előzetesen már az üzemi bizottságnak át lett adva, így a fizetési előkészületekről előzetesen már értesült. Szigorúan utasításba adták és a gyárigazgatósággal az eredetiben idecsatolt 946/1/H jelű levélben írásban is közölték, hogy „semmi­féle kifizetés nem történhet meg az üzemi bizottság tudta nélkül". Tegnap este a hozzánk kiszállt Ancif erov alezredes, Mirosnicsehkov ellenőrző mérnök, az őket autón Ózdról Salgótarjánba hozó orosz sofőr, Szuchacsev Sándor tolmács, 160 Clement Gyula üzemfőnök előtt Novak János üb-elnök és Vilezsál ÁrpácL vasmunkás, szakszer­vezeti titkár, alulírottat meglehetősen éles szavakkal vádolták és támadták, mert szerintük nem működik együtt a munkássággal, nem azoknak érdekében dolgozik. 161 Arra a megjegyzésre, hogy kora reggeltől késő estig, sokszor éjjel is, meg ünnepnapokon keresztül egyebet sem csinál, mint erejének kimerülésig való megfeszítésével a munkásság érdekében dolgozik, azt válaszolták, hogy az esti órák­ban titkos leveleket irkál, és gyanús bejelentéseket tesz a vezér­igazgatóságnak. Magyarázatul bepanaszolták Anáferov alezredes úréknak a fentebb jelentett fizetéskiigazítási és Hajtó-féle levelezési ügyet. Alulírott nyomban rámutatott, hogy ezek nem titkos levelek, mert az előbbinek előkészítési tárgyalására az üzemi bizottság is meg­hívást kapott, azon az elnök és még egy tag (Kalas) meg is jelentek, de mindjárt a tárgyalás elején kivonultak, kijelentvén, hogy az ad­minisztratív értelmiségi alkalmazottak egy fizetési kategóriával fel­jebb való besorolása szerintük jogtalan, és ezzel kapcsolatban semmi­féle megállapítással egyet nem értenek, és így a megtárgyaláson részt nem vesznek. Nem törtónt tehát egyéb, mint alulírott e tár­gyalás eredményét írásba foglalva és a szakszervezet pecsétjével is elláttatva, a vezérigazgatóságnak beterjesztette. A Hajtó-féle eset­nél pedig egyszerűen egy vezérigazgatósági levélre válaszolt. A mun­kássággal való együtt nem működés vádját azzal igyekeztek alá­támasztani, hogy alulírott egyetlen pártgyűlésen sem vett még részt. Ezzel kapcsolatban az egész értelmiségi osztályt is vádolták, különös­nek mondván azt, hogy míg a gyári munkásság kb. 90%-a bent van a kommunista pártban, addig az értelmiségiek alig 1%-ban. Miros­nicsehkov szerint ez Oroszországban is kb. így van, azért [ez] nem jelent demokráciaellenességet. ók azonban kijelentették; „aki nincs velünk, az ellenünk van". Ancif erov és Mirosnicsenkov urak rámu­tattak, hogy ők is pártonkívűliek. Alulírott kijelentette; az is a szabadsághoz tartozik, hogy hagyják békében, ha valaki, aki eddig 33/0631 513

Next

/
Oldalképek
Tartalom