Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

Az üzemi bizottságok és a munkásellenőrzés megvalósulása hazánkban 1944—1948 (Tanulmány)

kell, hogy feladatuk nem a szcKualizálás, nem a termelt javak, illetve azok értékének birtokbavétele, mert ez az újjáépítés munkáját fel­borítaná, a két munkáspárt jelenlegi programjának megvalósítását lehetetlenné tenné, és az országot a gazdasági anarchia állapotába vinné." 81 Azt is megállapította továbbá, hogy „ ... a tőke bizalmat­lan, és bizonyos fokig szabotálja az új, demokratikus népi Magyar­országot. De ez a szabotázs csak szűk korlátok között maradhat, mert ha azt látjuk, hogy a tőke céltudatosan távol marad, és nem hajlandó megindítani a termelőüzemeket, akkor kénytelenek leszünk termelőbiztosokat kiküldeni." 82 • A munkáspártok helyesen ismerték fel, hogy a gazdasági és a po­litikai élet középpontjába az ország újjáépítése és egyben a társa­dalom átalakítása került, melynek érdekében az ország összes erőit mozgósítani kellett a gazdasági feladatok mielőbbi megvalósítására, az építőmunka meggyorsítására és a jóvátétel teljesítésére. A mun­káspártok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a munkásosztály, elhatározó szerepének megtartásával, kompromisszumot köthet a burzsoáziával, ami a dolgozók számára hasznos, mert az újjáépítés terheinek egy részét a burzsoáziára hárítja, és ezzel meggyorsítja az ország felépítésének ütemét, megrövidíti a dolgozók nélkülözé­sének, szenvedésének idejét. Ez a felismerés hatotta át a második üzemi bizottsági rendeletet is. A második üzemi bizottsági rendelet Az új üzemi bizottsági rendelettervezet 1945 májusában készült el, és ebben a két munkáspárt egységes elvi álláspontja jutott kifeje­zésre. A rendelettervezet kidolgozása előtt a Szakszervezeti Tanács összegyűjtötte az észrevételeket, véleményeket. „Annak idején — írta összefoglaló jelentésében Vas-Witteg Miklós, a Szakszervezeti Tanács nehézipari titkára — a vállalatok üzemi bizottságaihoz és ne­vesebb gazdasági szakemberekhez körlevelet intéztünk, amelyben észrevételeiket kértük az akkor érvényben levő (első) rendelettel kapcsolatban. (32/e., f., c. sz.) A beérkezett hozzászólások figyelembe­vételével dolgoztuk át az új üzemi bizottsági rendelettervezetet." 83 81 A Szociáldemokrata Párt , politikai irányvonala. Bán Antal összeállításában. Népszava kiadás. Kézirat gyanánt. 41. old. 83 Uo. 46. old. 83 Pl Arch. 2/16—92. — Az SZT titkári értekezlete 1945. március 23-án megbízta Vas-Witteg Miklóst, hogy március 29-ig készítse el az üzemi bizottság új szabály­zatát. (SZOT L SZT 1945. 35. d.) Vas-Witteg Miklós az SZDP március 29-1 pártveze­tőségi ülésén bejelentette, hogy a munkával elkészült. (Pl Arch. 243/1—4.) Majd ezt követően az SZT titkári értekezlete 1945. április 5-én határozatot hozott, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom