Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

II Az üzemi bizottságok hatáskörének szabályozása, harc a tőkésekkel (1945. február—július)

vasúton Győrbe. Most, ha nagy nehezen kapunk valamit, kiskocsi­val megyünk érte, és húzzuk haza az árut. Egyedül a beszerzés már igen sokunknak keserves, fáradságos munkájába került, tehát több a munkánk, mint a múltban, mert mi is leveleket kézbesítettünk és az előszobában- ültünk. így tehát ránk mindjárt nagyobb szükség van, mint a múltban. Gerócs: Az elvtársak félreértettek bennünket. Mi nem azért jöt­tünk, hogy a központot, mondjuk máról holnapra, felszámoljuk, ha­nem, hogy megbeszéljük a dolgokat, tehát ezt a kérdést is. Nekünk utasításunk van, hogy ezt az ügyet is vizsgáljuk meg, tehát mint hangsúlyoztam, nem az én egyéni véleményem ez. Ervek ellen érve­ket akarunk felhozni, mindezt részletesen megbeszélni, mindent tisztán akarunk látni, és természetesen csak aztán határozhatunk. Az itt hallottakat Győrben tolmácsoljuk majd, és csak megjegyzem, hogy az én véleményem az, illetve úgy látom, hogy a központra igen is szükség van. Kádár: Én tudom, hogy az ilyenfajta dolgok honnan indulnak ki mindig. Győrben ugyanis az az általános elv, az az általános véle­mény, hogy a központ egyebet nem csinál, mint könyvel és számláz. Ez az, ami nem áll, mert mint hallották, igenis dolgoztunk a múlt­ban, és munka és feladat vár ránk a jövőben. Benjámin: Éppen ezért tartom okosnak és célszerűnek. — éppen a hasonló félreismerések és félreértések elkerülése miatt [végett] —, hogy felhozták ezt a kérdést az elvtársak, mert csak így tudjuk magunkat őszintén ldbeszéLni, és egymásnak megmagyarázni egyes dolgokat. Kétszeresen örülünk, hogy éppen Gerócs elvtárs adta elő, mert reméljük, hogy amilyen részletesen és világosan kifejtette előt­tünk Győr véleményét, éppen olyan világosan fogja a mi érveinket és véleményünket tolmácsolni Győrnek. Külön megkérem az, elvtár­sakat, hogy a jövőben hasonló módon járjanak el, tárják elénk a kifogásolt ügyeket. Mi ugyanezt fogjuk tenni, és akkor nem lesz közöttünk félreértés, könnyű lesz együtt dolgozni a három üb-nek. Az ülés elhatározza, hogy a másnapi együttes ülésre a service üb-t sürgősen, telefonon meghívják. K. m. f. Fleischmann Ferencné jegyzőkönyvvezető Benjamin Gyula elnök Négyoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. — Győri ÁL M Vagon 31. cs. 28. d.

Next

/
Oldalképek
Tartalom