Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

II Az üzemi bizottságok hatáskörének szabályozása, harc a tőkésekkel (1945. február—július)

A Hungária Vegyi- és Kohóművek Rt. üzemi bizottságának képviselője az első igazgatósági'-ülésen bejelenti: az üb a vállalat minden ügyébe bele fog szólni 7 ^ Tisztelt Igazgatósági Ülés! E pillanat, amikor először jelenünk meg a vállalat összes alkalma­zottainak képviseletében, történelmi pillanat. Lezárjuk vele azt a kort, amelyben a termelés legfőbb tényezője s egyben a célja is egy szám volt csupán, amelyről nélküle döntöttek, amelyre a kalkuláció­nál csak a maradék jutott. Szomorú, hogy ez a pillanat csak akkor következett be, amikor az ország romokban, a nemzet pedig súlyos, majdnem halálos műtét után [betegen] hever. Azért vagyunk itt, mert nekünk nem lehet kö­zömbös, hogy a beteg kibírja a műtétet vagy sem. A betegnek fel kell gyógyulni, és nekünk szent kötelességünk tel­jes tudásunk és lelkiismeretünk szerint [felette] őrködni. Lehet, hogy lesznek kezdeti nehézségek. Mi nem szoktuk meg az előkelő modort, s így lehet, hogy han­gunk esetenkint nyers lesz. Lehet, hogy fogunk elkövetni hibákat is. Ez attól függ, megértenek-e bennünket, és hajlandók-e elismerni azt a jogunkat, hogy sorsunkat úgy irányítsuk, hogy a haza és a vállalat érdeke mellett az alkalmazottak is megkapják — nem töb­bet, csak azt —, ami őket joggal megilleti. Likvidálni kell azt a felfogást, hogy a vállalat adja a kenyeret, mert a vállalatot az alkalmazottak tartják fenn, s így mi többet adunk, mint kapunk. így önként adódik, hogy nem vagyunk és nem lehetünk elhanyagolható tényezők. E jogunknál fogva bele fogunk szólni a vállalat minden ügyébe. Tesszük ezt a haza, a vállalat és az alkalmazottak érdekében. Ki kell azonban hangsúlyozni: jogunkkal élni és nem visszaélni kívánunk. Lehet, hogy tudásunk gyenge, de tapasztalat teszi a mes­tert, és mi igyekszünk mesterré válni. Vezérelvünket az ezer sebből vérző haza diktálja. Az alkalmazot­tak a kollektív szerződésekkel olyan béreket fogadtak el, amely mélyen alatta marad a jogos igényeknek, hisz a 45—50 pengős ke­nyér mellett a 13,50 P maximális órabér nevetséges, de megértjük, hogy a hazát és a vállalatot végromlásba nem dönthetjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom