Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)
II Az üzemi bizottságok hatáskörének szabályozása, harc a tőkésekkel (1945. február—július)
Általában minden személyzeti ügy, felvétel, elbocsátás, áthelyezés, megbízás, büntetések, különböző fegyelmi ügyek. Fegyelmit megelőző vizsgálatoknál az üt képviseltetni fogja magát, és határozni fog, hogy a fegyelmi eljárás megindítását vagy az ügynek bírósághoz, rendőrséghez történő áttételét szükségesnek tartja-e. 3. Az üt tagjainak legyen szabad mozgási lehetősége, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem dolgoznak, hanem hogy bármikor bárhol megjelenhetnek, hogy az esetleges panaszokat meghallgassák és az üt elé terjesszék. Egyébként a központi személyzet munkateljesítményét ellenőrzik, és jó példával fognak elöljárni. 4. Az ellátási csoport működését az üt különösképpen ellenőrizni kívánja, ezért ebbe a csoportba beosztandó személyzetre nézve az üt javaslatot fog tenni. 5. Az üt tanácskozó helyisége részére az a helyiség jelöltessék ki, ahol a zenekari próbákat tartják. E helyiség fűtéséről és takarításáról kér az üt gondoskodást. 6. Az üt határozatait az üt hivatalos helyiségének bejárati ajtaján és egy hirdető táblán, a bejárati kapu alatt, fogja kifüggeszteni. Kérjük fenti javaslatunk szíves tudomásulvételét nyugtázni. Tisztelettel: Schworbauer Lajos sk., s. hiv., az üt elnöke Kétoldalas sokszorosított körlevél. — Miskolci ÁL Miskolci NB 1945—1310. Az üzletvezetőség igazgatója az üt átiratát másolatban tájékoztatás végett a Miskolci NB-nak megküldte. Annak elnöki tanácsa az üt feladatkörének megállapítására vonatkozó bejelentést 1945. február 27-én tudomásul vette. (Uo.)