Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948 (Budapest, 1966)

I Az üzemi bizottságok alakulása és első intézkedései, a gyárak helyreállítása, a termelés megindítása (1944. október—1945. február)

hangra lesz szükség, amely, úgy látja, pillanatnyilag meg is van. Az üzemi bizottság tartja fenn az összeköttetést az orosz katonai par.-sággal, amely, ha látja az összhangot, szintén segítségünkre lesz a gyár felépítésében. Egy új, demokratikus Magyarország fel­építése a fő oél, és arra kér mindenkit, hogy ebhez adja legjobb tudását és igyekezetét. Korbuly János igazgató: mint magyar ember, első szolgája a magyar államnak. Helyén maradt akkor is, amikor mindenki mene­kült. Kéri az üzemi tanács támogatását nehéz feladatának teljesíté­sében. . Kovács Ferenc bizottsági tag: mindenkivel hajlandó együtt dol­gozni, csak a nyilasokkal nem. A gépgyár Pikó urat bízta meg a vezetéssel, máris indulhat. A vasútüzemben Schwarzenberger urat bíztuk meg a vezetéssel, míg az Uzemosztályban Szatmári mérnök urat. • Korbuly János igazgató: a műszaki kérdések oly nehezek, hogy szükségesnek tartja eleinte naponta műszaki megbeszélés tartását, amelynek időpontját kéri délután 4 órában megállapítani. A szombati munka [idő] befejezését, rövid vita után,. délután 1 órában állapítják meg. Csurgay Árpád főmérnök jelenti, hogy az orosz katonai ható­ságok kérték a gyárban található ötvöző anyagok megadását. A németek elől igen sok ötvöző anyagot megmentettünk azáltal, hogy részben bizonyos biztonsággal adtuk meg az ötvöző anyagok meny­nyiségét, részben pedig azáltal, hogy a bevagonírozott anyagokat nem vontattuk ki a gyár területéről. Kéri az üzemi bizottság állás­foglalását. Drahos Lajos elnök kijelenti, hogy az orosz katonai hatóságok­kal szemben teljes őszinteséggel tartozunk. Ezekután Drahos Lajos elnök megköszöni a jelenlevők tevékeny­ségét, és az ülést bezárja. Háromoldalas, géppel írt másolat — OL WM O. 2094. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom