Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)

Előszó

a Mária Terézia uralkodása idején történt úrbéres összeírásnak is voltak hiányosságai, pontatlanságai. Ezek azonban távolról sem voltak olyan méretűek, hogy az összeírások adataiból nyert összkép megbízhatóságát kétségessé tehetnék. Annál kevésbé, mert az összeírások adatai alapján nyert összképben az abszolút számoknál sokkal jelentősebbek a relatív számok, ezek megbízhatóságát pedig a hiányosságok és pontatlanságok sokkal kevésbé befolyásolják, mint az abszolút számokét. Helytelen lenne az úrbéres összeírásoktól azt várnunk, hogy akár az úrbéres földnek, akár az úrbéres parasztságnak vagy az úrbéres föld urainak minden kérdését megvilágítják. Tudjuk pl., hogy az úrbéres parasztoknak csakúgy, mint földesuraiknak, nem úrbéres földjeik is voltak, hogy teljes képet róluk csak úgy kaphatnánk, még a birtokviszonyokat illetően is, ha nem úrbéres földjeiket is figyelembe tudnók venni. Erről azonban le kell mondanunk. Az úrbéres összeírások ezt nem teszik lehetővé. Más források pedig erre úgy, ahogyan az úrbéres összeírások teszik, tehát egy adott időpontban, az ország egész területén, nem nyújtanak lehetőséget. Mindezek a tények a Mária Terézia uralkodása idején készült urbáriumok, úrbéres összeírások történeti forrásértékét a legkisebb mértékben sem csökkentik. Történetírásunk általános helyeslésére tarthat számot tehát a Magyar Országos Levéltárnak az a kezdeményezése, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára is a magáévá tett és jelentős módon támogatott, hogy ti. a Mária Terézia-kori urbáriumokat, úrbéres összeírásokat mint a magyar történelem elsőrendű forrásait, közzéteszi. Helyeslésre tarthat számot az az elhatározás is, hogy e források közzététele történeti statisztikai feldolgozás formájában történik. A történeti statisztika a történeti forrásközlésnek olyan fajtája, amely a közlésre szánt forrásokat nem nyersen, nem eredeti alakjukban, hanem bizonyos fokig már feldolgozottan teszi közzé. A történeti statisztika átmenet a történeti forrásokat eredeti alakjukban közzétevő történeti forrásközlés és a történeti feldolgozás között. Az átmenet különböző mérvű lehet. Vannak történeti statisztikai munkák, amelyek még a forrásközléshez állnak közelebb, s vannak olyanok, amelyek már szinte minden vonatkozásban megfelelnek a feldolgozásokkal szemben támasztható igényeknek. A Mária Terézia-kori urbáriumok, úrbéres összeírások közzététele a történeti statisztika módszerének megfelelően úgy történik, hogy a közlésre kerülő forrásokban levő, a választott témára — jelen esetben tehát az úrbéres birtokviszonyokra — vonatkozó, nagy mennyiségű, túlnyomóan számszerű adatokat a közlő feldolgozók összegyűjtik, rendszerezik, összevonják, magyarázzák és értékelik. E munka során, ilyen módon dolgozva fel a közölt adatokat, a forrásközlés tárgyául választott témának, a Mária Terézia-kori úrbéres birtokviszonyoknak Magyarországon, történeti feldolgozásához nem csupán adatokat szolgáltatnak, hanem a feldolgozásnak nagy részét — ha nem is teljes egészét — maguk el is végzik. Indokolt tehát, hogy munkájuk ezt a címet viselje: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. A közlő-feldolgozó történeti statisztikai módszerről a mű bevezetése ad részletesebb tájékoztatást. A szűkebb értelemben vett Magyarországhoz, amelynek területén a Mária Terézia-kori úrbérrendezést végrehajtották, az urbáriumokat, úrbéres összeírásokat elkészítették, nem az egész történeti Magyarország tartozott. Nem tartozott hozzá Dalmácia, amely akkor nem is volt Magyarország része, sem Horvátország, Szlavónia, a Bánság, Erdély a Partiummal és a katonai határőrvidék. E szűkebb Magyarországnak 43 megyéjében szabályozták 1770 körül az úrbéres viszonyokat, írták össze az úrbéres földeket és népeket. E 43 megye több ezer helységének urbáriumait és úrbéres összeírásait még a történeti statisztikának az adatokat nagymértékben összevontan közlő módszerével is csak több kötetben lehet közreadni. A most elkészült első kötet a Dunántúl 11 megyéjének urbáriumait, úrbéres összeírásait teszi közzé. Az egykorú közigazgatási beosztásnak megfelelően a Dunántúli Kerület megyéi ezek. Esztergom megye, amelynek egy része a Duna jobb partjára, tehát földrajzilag a Dunántúlra esett, nincs közöttük, mert közigazgatásilag a Dunáninneni Kerülethez tartozott. Komárom megyének viszont a Duna bal partján fekvő községei is szerepelnek, minthogy közigazgatásilag az egész megye a Dunántúli Kerület része volt. Az egykorú közigazgatási beosztást, amely az országot négy kerületre osztotta — némi változtatással, amit földrajzi szempontok indokolnak —, a további kötetek is alapul veszik. A jelentős vállalkozás eredményeként tehát még további három kötet elkészülte várható, így lesz a munka teljes. Az egyes kötetek azonban önmagukban is egésznek számítanak, hiszen nemcsak négy közigazgatási kerületnek felelnek meg némi — földrajzilag indokolt — eltéréssel, hanem az ország négy nagy tájegységének is: Dunántúl, Alföld, Nyugati és Keleti Felvidék. Ezen túlmenőleg, az egyes megyékről szóló részek a köteteken