Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)

Baranya megye

BARANYA MEGYE BEVEZETÉS Baranya megye XVIII. századi területe jelentősen eltér a megye mai területétől. Az első világháború után Jugoszláviához csatoltak 32 Baranya megyei helységet (ezek közül az úrbérrendezés idején 27 létezett), 1950-ben viszont Somogy megyétől csatoltak át 32 községet Baranyához. A megye földrajzilag, de gazdaságilag is három tájra osztható. Az egyik a megye délnyugati része: a Dráva melléke és a Drávától észak felé a Mecsek lábáig nyúló síkság. A második tájegység a megye északi része, a Hegyhát, a harmadik pedig a megye keleti részén levő dombvidék. A Dráva melléke, s különösen a DunaDráva szöge az egyébként sűrű településű Baranya megyének aránylag a legritkábban lakott része volt, amit érthetővé tesz az, hogy ennek a területnek nagy részét még a XIX. században is mocsarak, tavak, vadvizek, a Dráva holtágai és kiöntései borították. Ez a táj sokat szenvedett a török uralom alatt, aminek következménye számos apró középkori helység pusztulása volt, de a megmaradt helységeknek a lakossága is igen megritkult a török uralom végére. A fennmaradt falvak jobbágysága a XVIII. század első felében elfoglalta az elpusztult falvak határait is, elsősorban legeltetési célból, a dombhátakat pedig földművelésre használták. A földművelést azonban igen megnehezítette, hogy a Dráva és mellékvizeinek áradásai szinte évről-évre tönkretették a vetéseket. Éppen ezért az itteni lakosságnak már a török uralom alatt is a fő gazdálkodási ága az állattenyésztés volt, s megélhetésében nagy szerepet játszott a nádasok és erdők nyújtotta hal, vad és vadgyümölcs. A halászat és vadászat földesúri jogának érvényesítése a XVIII. század első felében érzékenyen érintette a megye e tájának jobbágyságát, az erdők elzárása, az erdei legeltetés korlátozása pedig az állattenyésztést nehezítette meg. A földesúri majorságok kiépítése, s ezzel kapcsolatosan a jobbágyság szántóföldjeinek a kijelölése, meghatározása pedig a földművelés további növelését nehezítette meg. A jobbágyság a termő területet csak irtásokkal tudta növelni. A Hegyhát apró falvainak a jobbágysága is elsősorban állattenyésztéssel foglalkozott. A „haszontalan hegyekkel és erdőkkel" borított tájon, miként az 1720. évi országos összeírásban feljegyezték, a földművelés csak szűk keretek között mozoghatott. A falvak törökkort átvészelő magyar és a XVIII. század elején idetelepített német jobbágysága itt is irtásokkal növelte a szántóföldi művelésre alkalmas területet. A Hegyháton kevés földesúri majorság alakult ki, s ezért a jobbágyokat itt legalább is a század első felében, robottal nemigen terhelték, pénzszolgáltatásaik azonban meglehetősen súlyosak voltak. A megye leggazdagabb része a harmadik táj, a keleti, Duna melletti rész volt. Földje igen jó minőségű (írták, hogy ötszörösen fizeti vissza a belé vetett magot), a domboldalak pedig kiválóan alkalmasak voltak szőlőművelésre. A szántóföldi művelés és a szőlőművelés volt a megye e része jobbágyságának fő foglalkozása; az állattenyésztésre kevés lehetőség volt, a vadvizek miatt ugyanis a rétek és a legelők területe erősen korlátozódott.

1 A török uralom alatt, de különösen a felszabadító háborúk idején, mivel ez a terület volt a fel s alá vonuló hadseregek országútja, az itteni falvak nagy részét lakosaik elhagyták, a falvak elpusztultak, határaik elvadultak. A XVIII. század első felében magyar, horvát szerb és német jobbágyokat telepítettek ide.

2 A telepítések befejezése után az 1740-es években a földesurak a termény- és pénzszolgáltatások emelésével párhuzamosan megkísérelték az újonnan telepített jobbágyokat örökös jobbágyi sorba kényszeríteni, ami megyeszerte nagy ellenállást váltott ki. A földesurak ennek ellenére is elérték céljukat, s részben ennek eredménye, hogy Baranya megyében az úrbérrendezés idején már a jobbágyfalvak csaknem 60%-ában „örökös" jobbágyok laktak. Ez az arány a Dunántúlon Baranya megyében a legmagasabb, mert a töröktől és háborúktól jobban megkímélt megyékben, például Vasban és Sopronban ez az arány csak 36, illetve 25%. 1750 körül indult meg a megyében a földesúri majorságok fokozott mértékben történő kiépítése, s ennek következményeképpen a robotszolgáltatás emelése.

3 A megye területének legnagyobb része nagybirtokosoké volt: mind az úrbéres jobbágyságnak, mind az úrbéres területnek csaknem 90%-a az 5000 hold 1. Ruzsás Lajos: A baranyai parasztság élete és küzdelmei a nagybirtokkal 1711 — 1790. Kéziratos kandidátusi értekezés. 2. Taba István: Baranya megye népessége a XVII. század végén. Pécs, 1941, Weidlein János: Elpusztult falvak Tolnában és Baranyában. Századok, 1934. 3. Ruzsás Lajos: i. in. 67 5*