Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)
Bevezetés
nagyságokat, illetve új területekkel egészítették ki a telkeket. Megmondták, hogy hány és mekkora telket állapítottak meg. Feljegyezték, hogy a jobbágyok vállaltak-e újabb telkeket; maradtak-e pusztatelkek, illetve a telkeken felüli fölösleges földek; vannak-e a lakosoknak úrbéres földjeik a helység határán kívül, pusztákon is. Helyenként részletezték az erdő birtoklásának, használatának különféle változatait is. Sokhelyütt a földesúri allodium létét és a földesúri gazdálkodás jellegét (szőlőművelés, gabonatermelés) is bevették ide. Végül megjegyezték azt is, hogy hány állat tartását engedélyezték a rendezéskor a pap, az iskolamester és a földesúri tisztek számára. Az urbárium és a hozzácsatolt úrbéri tabella egy-egy példányát a kihirdetés alkalmával a megyei megbízottak átadták a községnek, illetve a földesúrnak. A harmadik példányt a megyei levéltár vette át megőrzésre, a negyedik példányt pedig felküldtek a helytartótanácsnak. Az úrbéri tabellákba bevezetett földterületek jelentették az úrbériséget. Az úrbéres földek felett ettől kezdve a földesurak nem rendelkezhettek korlátlanul, belőlük nem csatolhattak saját kezelésű majorságaikhoz; ezekhez a jobbágyságnak immár elvitathatatlan használati joga volt. Az úrbérrendezés nyomán elhatárolódott egymástól az adózó jobbágy föld és az adómentes allodialitás, amelyek korábban gyakran egybemosódtak. A jobbágyföldek sorsának további alakulásában sorsdöntő jelentőségűvé vált az úrbérrendezés a későbbi idők folyamán. Ugyanis az 1848. évi törvény, amely a hűbéri viszonyok megszüntetését, a jobbágyok felszabadítását mondotta ki, az úrbéres — és csakis az úrbéres — földeket adta minden feudális járadéktól mentes, szabadon adható-vehető földként eddigi művelői kezére. Hasonlóan rendelkezett az 1853. évi törvény is. A földek úrbéres voltának elbírálásánál kialakuló joggyakorlat pedig azt tekintette döntőnek, hogy az úrbérrendezéskor készült, illetve a később kijavított úrbéri tabellákban a kérdéses földek a jobbágyok nevén szerepelnek-e. Az úrbéri tabellákba bevezetett és az úrbérpótló örökös szerződés mellett bírt földek voltak kétségbevonhatatlan birtokai az egykori jobbágyok utódainak. * Az úrbéres jobbágyság és földesurai viszonyának felmérése, rendezése során a statisztikai feldolgozásra alkalmas adatok egész tömegét rögzítették az eljárásban részt vevő hivatalos személyek, illetve szervek. Rendkívül gazdag, sokrétű forrásanyag jött így létre, amely az úrbéres jogviszonyban élő parasztság helyzetét, gazdálkodásának körülményeit a rendezés idején — sőt a korábbi időkre is visszatekintve — színes részletességgel tárja elénk. Az elvégzett munka mennyiségének jellemzésére elég annyit megemlíteni, hogy a rendezés alá vont 43 megyében kb. 6500 helységről készültek el az előbbiekben ismertetett adatfelvételek. 9 A forrás jelentőségét emeli egyedülálló volta is; a feudális viszonyok fennállásának egymást követő évszázadai alatt ezen egyetlen alkalommal történt meg, hogy egyidőben, egységes szempontokat követve, az egész országban számbavették személy szerint is az úrbéres családfőket, telki földjeik kiterjedését, az ezek után járó munka-, termény- és pénzszolgáltatást, áttekintést adva egyúttal földesuraikról is. A rendezést az uralkodói rendelet értelmében minden olyan helységben el kellett végezni, amelyben úrbéres földet bíró parasztok éltek, függetlenül attól, hogy az illető helység milyen jogállású volt. Tehát nemcsak a jobbágyfalvak (possessiok), hanem — legalábbis elvben — a kuriális helységek, valamint a kiváltságokat élvező mezővárosok (oppidumok) is számbavétettek, akár magánszemély, akár egy-egy püspökség vagy a kamara gyakorolta az utóbbiak felett a földesúri hatalmat. A királyi biztosok számára kiadott instrukció külön hangsúlyozta, hogy a megyék összes helységeiről — falvakról, mezővárosokról, kuriális községekről — jegyzéket kell készíteni, hogy egy se maradjon ki a klasszifikációból. A mezővárosok azonban (s a falvak közül is egyesek) a rendezést megelőzően hosszabb-rövidebb időtől fogva nem urbárium, hanem szerződés szerint — többnyire meghatározott évi pénzösszeg lefizetésével — rótták le kötelezettségeiket. Mária Teréziának a szerződéses helységekkel kapcsolatban az volt az álláspontja, hogy amennyiben szerződésük előnyösebb helyzetet biztosít számukra, mint amit az egységes urbárium rendelkezései nyújtanának, és a jövőben is szerződés szerint kívánnak szolgálni, maradjanak továbbra is szerződésesek, és ne szorítsák őket az urbárium elfogadására. így azután sok szerződéses helység (főként mezőváros) urbáriumot és úrbéri tabellát nem is kapott; a rendezést megelőző adatfelvételek azonban legtöbbjükben elkészültek. A kuriális helységekkel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az egykorú szóhasználat a kuriális jelzővel a helységek több típusát illette. Először is kuriálisnak nevezték az olyan helységeket, amelyekben kizárólag nemesi kiváltságokat élvező lakosok — országos, 9. E 6500 helység urbáriumai és úrbéri tabellái a rendezés előkészítése során készült különféle összeírásokkal, a jobbágyoknak a kilenc kérdőpontra adott válaszaival és a csatolt régebbi szerződésekkel együtt 352 iratcsomót töltenek meg a helytartótanács levéltárában.
