Felhő Ibolya: Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Dunántúl (Budapest, 1970)

Győr megye

GYOR MEGYE BEVEZETÉS A Mária Terézia-kori Győr megye területének zöme a mai Győr—Sopron megye csornai, győri és mosonmagyaróvári járásának egy részével azonos. A régi Győr megyének a délnyugati csücske most Veszprém megyéhez, a Dunától Északra eső része (a Csilizköz) pedig Csehszlovákiához tartozik. A XVIII. sz.-i Győr megye tehát a Kisalföld közepe táján terült el, nagyrészt a Dunántúlon s csak északi nyúlványa, a Csilizköz terjedt át a Duna balpartjára. Túlnyomórészt sík vidék, déli részén azonban három párhuzamos dombsor nyúlik föl a Bakonyból a Duna völgye felé majdnem a megye közepéig: a szentmártoni, a ravazd-csanaki, és a sokorói dombláncolat. Földrajzi szempontból a megye legfőbb jellegzetessége a vizekben való gazdagság. A NagyDunán és a Mosoni Dunaágon (Kis-Duna) kívül a Rábca, a Rába és a Marcal a legfontosabb folyóvizei; ebben a korban még egyik sem volt kielégítően szabályozott s gyakori áradásokkal pusztította a part menti mélyebb fekvésű területeket. A folyóvizeken és a néhány kisebb tavon kívül ekkor még számos mocsár is volt a megyében. Természeti adottságainál fogva a megyében a gabonatermelés mellett jelentős szerepe volt a vízben gazdag s emiatt bő szénatermő területeken az állattenyésztésnek (ló- és szarvasmarha-tenyésztés), halászatnak, nádkitermelésnek és a déli dombos területeken fekvő helységekben, meg néhány más faluban a szőlőművelésnek. Nagy erdők a megyében nem voltak. Minthogy a megye területén vezettek át az ország belsejét Pozsonnyal és Béccsel összekötő legfontosabb vízi- és szárazföldi utak, a lakosság erősen bekapcsolódott az áruszállításba is. Amennyi előnyt jelentettek ezek a főútvonalak a megye lakossága számára a termények értékesítése, a kereseti lehetőségek szempontjából, ugyanannyi hátránnyal jártak háborús időkben; különösképen a törökkel folytatott harcok során. A mohácsi vész utáni években, illetve évtizedekben többször átvonultak a megyén a Bécs felé tartó török hadak (1529, 1532), valamint a török ellen készülő császári seregek (1542, 1552, 1566, 1603). Különösen Győr és környéke szenvedett sokat a török háborúkban, minthogy Győr vára Buda elfoglalása után fontos véghely lett. A megye délkeleti része már az 1543. évi hadjáratban hódoltsági területté vált, Győr elestével (1594) pedig a megye nagy része török uralom alá került. Győr visszafoglalása (1598) után felszabadult ugyan a megye legnagyobb része, de csak rövid időre; 1602-ben már ismét megkezdték a törökök a hódoltatást, s a XVII. sz. folyamán több ízben pusztították török betörések a megye lakosságát. Különösen Győr várának 1683. évi ostroma, majd a megye számára is a török uralom megszűnését hozó felszabadító háborúk alatt történtek ismét nagy pusztítások a megyében. A jobbágyok, akiknek házait a katonaság tönkretette, föld alatti vermekben húzták meg magukat, a nemesek nagy része elmenekült. Az 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az egész megyében csak 35 lakott helység volt. Ujabb csapások érték a megyét a Rákócziszabadságharc idején, főként a császári seregek dúlásai következtében. A török kiűzése után egyes falvakat újra kellett telepíteni, noha már a török uralom alatt is benépesült — néha több ízben is — sok elpusztult helység, mint pl. Csikvánd, Écs, Felpéc, Kispéc, Gönyü, Gyarmat, Mezőörs, Nyalka, Pinyéd, Szentpál, Szentmárton. A felszabadító háborúk után németeket telepítettek le Csanak, Gyarmat, Gyirmót, Kisbaráti, Koroncó, Medve, öttevény, Sövényháza, Tét és Vámos községben, horvátokat hoztak Szentivány faluba; a többi új betelepülő magyar volt. A betelepített németek száma az egész megye lakosságához viszonyítva igen csekély volt, s minthogy nem is összefüggő területet szálltak meg és hamar magyarosodni kezdtek, lényegesen nem befolyásolták a megye magyar jellegét. (Az 1772. évi Lexicon Locorum már mindössze négy Győr megyei helységet jelez német nyelvűnek.) A megye a szatmári béke utáni időszakban gyorsan fejlődött s a XVIII. sz. közepére nagyrészt kiheverte már a másfél századon át újra és újra megismétlődő háborús csapások következményeit. Győr megye területének nagyobb része a honfoglalás után fejedelmi birtok lett. I. István király az itteni fejedelmi birtokokból sokat a győri püspökségnek és káptalannak, valamint a Pannonhalmán letelepített bencéseknek adományozott, így az egyházi birtok igen jelentős tényezővé vált a megyében, s az maradt a későbbi századokban is. A világi birtokosok természetesen többször cserélődtek; a királyság első századaiban ismert itteni birtokos nemzetségek (Péc, Pok, Alap, Gug, Pátroh, Apor, Héder, Osli, Gut-Keled) leszármazottai újabb és újabb családoknak adták át helyüket az évszázadok folyamán. Különösen a török kiűzése után következtek be nagyobb változások.