Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai II. ciklus I. füzet (Budapest, 1931)
1. Gróf Klebelsberg Kuno elnöki megnyitó beszéde
teszi. Ezenkívül Ösztöndíjasaink közül egyéb közszolgálatban áll 57\ művész 31 2 , egyéb szabad pályákon működik 41 i! , teológus 24 4 , 5-en sajnos elhaltak, a nők közül többen férjhezmentek. A tudományos utánpótlás kialakulásának ismertetése után az intézmények fejlődését kell vázolnunk. Amint már kifejtettük, a Gyüjteményegyetem négy alapintézménye az Országos Levéltár, a Nemzeti, továbbá a Szépművészeti és az Ipar1 Egyéb közszolgálatban állók: 1. Ajtay Gábor (jogész, Genf, pü. fogalmazó), 2, Bartha Imre dr. (Paris, törvsz. jegyző, Budapesl), 3. Benedek László dr. (vegyészmérnök, Berlin, az erjedéstani állomás szaknapidíjasa), 4. Csánk Béla dr- (London, törvsz. jegyző, Budapest), 5, Cserta Kálmán (Bécs, joggyakornok, Budapest), 6. Dekreczeny László (magyar-német, Bécs, Horlhy-kollégiumi s.-felügyelő, Szeged), 7. Desseő Antal dr. (közgazdász, Berlin, pü. segédtitkár), 8. Ferenczy Károly dr. (orvos, Bécs, fogászati röntgenlaboratórium vezetője), 9. Grosschmidt Sándor dr. (Paris, táblai tanácsjegyző), 10. Vitéz Guothfalvi Dorner Zoltán dr. (államtud. doktor, gépészmérnök, Paris, min. s.-titkár), 11. Hadnagy Albert (történelem-földrajz, Bécs. Tolna megye fő!evéllárnoka) t 12- Hajdrik Sándor dr. (jogász, Paris, fogalmazó), 13. Hasskó Sándor (állatorvos, Berlin, oltóanyagterm.-int. tisztv.. Budapest), 14. Helzel Géza (angol német. Aberdeen, Horlhy-kollégiumi felügyelő, Szeged), 15. Horánszky László dr. (Aberdeen, törvsz. jegyző), 16. Horusitzky Ferenc dr(természetrajz-vegytan, Paris, földtani int. tanársegéd), 17. Horváth Henrik dr. (műtörténész, Róma, székesfővárosi múz. őr), 18. Jajczay János dr. (műtörténész, Róma, székesfővárosi könyvtárőr), 19. Jambrekovich László dr- (jogász, Bécs—Paris, kü!ügymin. fogalmazó-gyakornok), 20. Janik Gyula dr. (jogász-közgazdász, Beilin, segédfogalmazó), 21. Juhász Kálmán János (gépészmérnök, Amerika, min. főmérnök), 22. Káinoki Bedő Albert dr. (jogász, Paris, törvsz. jegyző, közp. szolgálatra berendelve), 23. Kertész István dr. (Paris, törvsz. jegyző), 24. Kiss Judith (angol-német, Aberdeen, angol-magyar iskola vezetője, Budapest), 25. Klein Gáspár (magyar-történelem, Bécs, Borsod megye főlevéltárnoka). 26. Korek Valéria, férj. Ivónyi-Grünwaldné (történelem földrajz, Bécs, székesfőv. könyvtár), 27. Lőrincz Ferenc dr. (orvos, London, Orsz. Közegészségügyi Int. adjunktus), 28, Nagy Lajos dr. (archaeologus, Róma, székesfőv. múz. őr), 29. Nádujfalvy József dr. (közgazdász, London, 0. T. I. fogalmazó), 30 Náráy-Szabó István dr. (mérnök, Berlin, Horthy-kollégiumi adjunkt.. Szeged), 31. Neubauer Gyula dr. (jogász, Berlin, pü. tanácsos), 32. Némethy Imre (jogász, Bécs törvsz. bíró, közp. szolg, berendelve), 33. Nyiredy István (állatorvos, Berlin), 34. Pataky Mária dr, (történelem-latin, Berlin, kir. s.-tanfelügyelő, közp. szolgálatra berendelve), 35. Prokop Gyula dr. (Bécs, joggyakornok, Budapest), 36. Rakusz Gyula dr. (természetrajz-vegytan, Bécs, Földtani Int. titkár) 37. Ribiczey Gyula dr, (jogtörténet, Róma, rkapitány), 38. Salánky József dr. (latin-görög, Bécs t kollégiumi könyvtártiszt, Debrecen), 39. Sárváry Rezső (magyar-olasz-latin, Róma, székesfőv. könyvtári főtiszt), 10. Schay Géza dr- (kémia-fizika, Berlin, s.-vegyész a vegykísérleli állomáson), 41. Söregi János (jogász, Bécs, a Déri-Múzeum h. igazgatója, Debrecen), 42. Szegedy-Maszák Aladár (közgazdász. Paris, külügymin. segédtitkér), 43. Szeibert János dr. (közgazdász, Berlin, 0. T. I s.-fogalmazó), 44. Szilágyi Ernő dr. (Bécs, törvsz. joggyakornok, Szekszárd), 45. Szilágyi Mihály Zoltán (közgazdász, Paris, pü. fogalmazó), 46. Takács Menyhért (jogász, Genf, közp. szolg. berend. s.-tanfelügyelő), 47. Tassy Ferenc dr. (történelem-földrajz, Róma, járésbírósógi dijnok, Debrecen), 48. Térfy Béla dr. (Paris, törvsz. bíró, Budapest), 49. Trajber István (mérnök, Berlin, pü. műsz. tanácsos). 50. Trócsányi György dr. (jogász, Paris—Berlin, orsz. főkönyvtárnok), 51, Ujváry Dezső dr, (közgazdász, Bécs, attaché, Bukarest), 52. Urbánszky Andor dr. (Bécs, joggyakornok, Budapesl), 53, Bajna Vilmos (közgazdász, Berlin, statisztikai hivatali szakdíjnok) 54. Vass Zoltán (mérnök, Berlin, a Technológiai és Ásványtani Int. kisegítő mérnöke). 55. Virág Rózsa (magyar-német, Bécs, Horthy-kollégiumi felügyelő, Szeged), 56. Windisch Ferenc dr. (Bécs, táblai tanácsjegyző, Debrecen), 57, Zichy Domokos gróf (jogász, Oxford, külügymin. fogalmazó-gyakornok). 2 Művészek: 1. Aba-Novák Vilmos (festőművész, Róma), 2. Antos Kálmán (orgonaművész. Berlin, a szegedi székesegyház karnagya), 3. Barcsay Jenő (festőművész, Paris), 4. Bartha Ferenc (festőmővész, Bécs), 5. Farkas András (Róma, szobrász), 6. Farkas Ferenc (zeneszerző, Róma), 7. Biai Főglein István (Paris, festőművész) 8. Fuchs Emil (karmester-zeneszerző, Bécs—Paris), 9. Gál János (Paris, festőművész), 10. Háber Gabriella (textilipari művésznő. Paris), 11. Istokovils Kálmán (Róma, festőművész), 12. Kákay-Szabó György (Róma, festőművész), 13. Klie Zoltán (Paris, festőművész), 14. Komjáthy Wanyerka Gyula (London, grafikus művész), 15. Eperjesi