Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai V. füzet (Budapest, 1929)

3. Dr. Végh Gyula, az Orsz. Magy. Iparművészeti Múzeum főigazgatója, beköszöntőbeszéde

altisztek előléptetési lehetőségének kedvezőtlen voltára, melyet már Petrovics főigazgató úr is felpanaszolt ezelőtt két évvel tartott székfoglaló beszédében s amely azóta is gyakran foglalkoztatta a Gyüjteményegyetem Tanácsát. Az altisztek tudvalevőleg intézeteinknél — főleg a közgyűjteményeknél — egészen különleges, megbízhatóságot és szakismereteket feltételező hivatást töltenek be. Az érdemeket szerzett régi altisztek szolgálatainak megfelelő elismerése nem csupán az ő saját érdekükben, de intézeteink érdekében is helyénvaló volna. * Ami már most a Gyüjteményegyetem következő évekre kijelölendő programmját illeti, úgyhiszem nem mondhatok jobbat, mintha azt mondom, hogy az eddig követett irányban fogunk jövőben is haladni. Ez felfogásom szerint annyit jelent, hogy törekedni fogunk & Gyüjteményegyetem kötelékébe tartozó és ahhoz netán még ezután csatlakozó intézmények felvirágoztatását tőlünk telhetőleg előmozdítani. Ebben látom a Gyüjteményegyetem rendeltetését és jövőjét is. Mert a Gyüjteményegyetem súlya és tekintélye, melynek megnövekedését mindnyájan óhajtjuk, nem magából a Gyüjteményegyetemből mint szervezetből, hanem csakis a szervezetben egyesített intézetek súlyából és tekintélyéből épülhet fel. A Gyüjteményegyetem csak annyi kultúrértéket jelenthet, amennyit az e név alatt összefoglalt intézetek összesége képvisel. A szervezeti, személyzeti és anyagi kérdések sikeres megoldásával tehetünk legjobb szolgálatot intézeteinknek, azt is csak úgy, hogy ezzel nem hárítunk reájuk bürokratikus munkatöbbletet és nem vonjuk el erejüket a tulajdonképeni feladatuktól. Hogy pedig az egyes intézetek érdekében eredményesen közbenjárhassunk és a különféle kívánságok és igények között a helyes arányt megtaláljuk, mindenekelőtt szükséges, hogy az intézeteket, melyeknek sorsa részben a mi kezeinkben nyugszik, ne csak aktákból, ne csak a zöldasztal látószögéből, hanem amennyire csak lehet, alaposan ismerjük. Ismerjük nem csak kívülről, nem csak úgy, ahogyan őket az idegen látogatónak megmutatják, hanem belső életükben is, fejlődési lehetőségeikkel, bajaikkal, óhajaikkal együtt. Azon leszünk, hogy ismét felelevenítsük a régóta megindított akciót, mely a Gyüjteményegyetem kötelékébe tartozó intézeteknek a Tanács tagjai részéről leendő tüzetesebb megismerését tűzte ki céljául, sőt kiterjesztve ezt az akciót a tudományos tisztviselői karra is, belevonjuk vidéki és külföldi intézeteinket, melyeket — sajnos — közülünk csak kevesen ismernek. A Gyüjteményegyetem egyes intézeteinél már folyamaiban levő vagy elodázhatatlanul szükségesnek elismert építkezési, berendezési és átszervezési munkálatok végrehajtása fogja képezni a közeljövő legsürgősebb feladatát. Ilyen sürgős teendő az 0. Levéltár harmadik emeletének belső átépítése és berendezése, a M. N. Múzeum állattárának végleges kitelepítése, a Széchényi-könyvtár és a Régiségtár berendezésének befejezése, az Iparművészeti Múzeum hiányzó épületszárnyának kiépítése, mely a múzeumban uralkodó és immár minden fejlődést megbénító helyszűkén volna hivatva segíteni, stb. Tervbe vettük a Gyüjteményegyetem intézetei számára létesítendő közös fényképészeti és sokszorosító műhely létesítését is, melyre vonatkozólag már hivatali elődöm megindította a tárgyalásokat. Bármennyire hasznosak és szükségesek is az újonnan keletkező intézmények, nekünk mindenekelőtt a bevált, ma is fontos kulturális hivatást teljesítő régi intézetek továbbfejlesztésére kell a fősúlyt helyeznünk. Ezekben ugyanis megbecsülhetetlen kulturális tőke fekszik, melyet parlagon hevertetni nem szabad. Márpedig a megállás legtöbb esetben elmaradást jelent, ez pedig jóvátehetetlen károknak lehet okozója.