Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kiadványai IV. füzet (Budapest, 1927)

2. Dr. Petrovics Elek, az Orsz. Magy. Szépművészeti Múzeum főigazgatója beköszöntő beszéde

melyben néhány év előtt voltak intézeteink, számotlevő a haladás. A mindennapi legemésztőbb gondok megszűntek, az igazgatási költségekre olyan fedezetünk van, mely elmarad ugyan a régi bőség mögött, de máris tűrhető és fokozatos kiegészítéssel nemsokára kielégítő színvonalra lesz emelhető. Azonban azt hiszem, összes intézményeink érzésének és vágyának adok hangot, midőn rámutatok tudományos javadalmunk elégtelenségére, azon javadaloméra, amely legközvetlenebbül szolgálja intézeteink rendeltetését és elsősorban van hivatva arra, hogy súlyt és tartalmat adjon tudományos önkormányzatunknak. A nagy nemzeti válságunkat megelőző időben a magyar állam olyan javadalommal látta el közgyűjteményeinket, hogy a mult ma szinte merész álomnak látszik. Nem is ábrándozunk arról, hogy egyszerre visszakapjuk azt, amit elvesztettünk, de az ellentét a mult és jelen között túlságosan rikító. Csak egy példát említve — igaz a legkirívóbbat — Szépművészeti Múzeumunknak tudományos és művészeti célokra szolgáló javadalma — az évek során állandóan előirányzott rendkívüli javadalmat is figyelembe véve — több mint 200.000 aranykorona volt régen, de legnagyobbrészt ugyanennek a múzeumnak szánt vásárlásokra fordították azt a 180.000 korona javadalmat is, mely a költségvetésben „Állami vásárlásokra és Országos Magyar Szépművészeti Múzeum anyagának gyarapítására" volt előirányozva. Ezzel szemben ma összesen mintegy 25.000 aranykoronát tesz ki a régi és a modern festészet, szobrászat és grafika gyűjtésére, a könyvtár gyarapítására, a Magyar Történelmi Képcsarnok és az újonnan felállított Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeli Múzeum szerzéseire fordítható javadalom. Hálásak vagyunk az alkalmi támogatásért, melyet miniszterünk méltányosságának köszönhetünk, de helyzetünk küzdelmességét nem titkolhatjuk. Az elégtelen tudományos javadalom közvetlen hatása az, hogy közgyűjteményeink tervszerű és következetes gyűjtést nem folytathatnak, sőt olykor kénytelenek lemondani a magyar szellem és magyar föld olyan kincseinek megszerzéséről is, amelyeknek múzeumi gyűjtése legsajátosabb hivatásukhoz tartozik. A kutató munka, a tanulmányi utazások, nemkülönben kiadványaink is megérzik a javadalom csekélységét és sok még a nehézség a könyvtári szerzések körül is, akármilyen szigorú válogatással járunk is el a vásárlásoknál, s ez különösen a költséges művészeti kiadványokra vonatkozik. Van azonban a javadalom elégtelenségének nem kevésbbé aggasztó közvetett hatása is. Szűk pénzügyi helyzetünk arra kényszeritett, hogy a belépődíj rendszerét léptessük életbe. A belépődíj azonban — legalább a vezetésem alatt álló intézetnél — tetemesen csökkentette a látogatók számát. így érzi meg a múzeum az elégtelen javadalom káros hatását nemcsak fejlődésében, hanem nevelő hivatásának kifejtésében is. Azt hiszem, nem volt szabad lemondanom arról, hogy őszintén tárjam fel erről a helyről azt a bajunkat, amely a leglényegesebb valamennyi között, s intézeteink vezetőinek egyéb gondjaihoz az anyagi eszközök előteremtésének sokszor emésztő gondjait adja hozzá, — gondokat, amelyek működésüket bénítják és erélyüket néha elvonják fontos más feladatoktól. Nem szeretném ezt az ünnepélyes alkalmat személyi érdekek sérelmének emlegetésével megzavarni, azonban úgy érzem, hogy egy esetben kivételt kell tennem s rá kell mutatnom altiszti személyzetünk előléptetési viszonyainak feltűnő kedvezőtlenségére, arra a sajnálatos pangásra, mely személyzetünknek ebben a rétegében évek óta tart már és szinte krónikussá fajult. Ennek a kérdésnek felszínre hozását, tárgyalását és megoldását jogosan kérik és remélik tőlünk azok, akik között sokan szerény helyzetükben is hasznos szolgálatot teljesítenek és az ügymenetnek észrevétlenül is áldásos szellemei.