Békény István: Az irattáros munkája (jegyzet az állami levéltárak által tartandó irattárosképző tanfolyamok hallgatói számára) (Budapest, 1962)

III. Az iratok fizikai fennmaradásának biztosítása

III. AZ IRATUK FIZIKAI HSEMABAPASÁNAK BIZTOSÍTÁSA Az iratkezelési dolgozóknak, de elsősorban az irattári dolgozóknak nemcsak arra kell törekedniük, hogy az állami szervek iratai tartós papíron, időtálló Íróanyag felhaszná­lásával állíttassanak elő, hanem főképp arról kell gondos­kodni© k, hogy a már létrejött iratok fizikai megőrzésének feltételei minél tökéletesebben biztosítva legyenek, A 45/195Ő/VII.30./ az, kormányrendelet előírja,hogy az állami szervek vezetőinek meg kell teremteniök az iratok elhelyezésének és megőrzésének a feltételeit* Ebből követ­kezik az irattári dolgozóknak az a kötelezettsége, hogy a szervek vezetőinek figyelmét az esetleges hiányosságokra ec­setenként felhívják és a hibák kiküszöbölése érdekében te­endő intézkedésekre konkrét javaslatot tegyenek. Minden i­rattóri dolgozónak épp ezért alaposan ismernie kell az ira­tok tárolásával, elhelyezésével, gondozásával kapcsolatos legfontosabb követelményeket és előírásokat* Az iratok tárolási eszközei Az iratok tárolási eszközei igen különbözők* Általános san előfordulj tárolási eszközök maj a doboz, a hevederrel átkötött fedőlemez, az irattéka, a hengeralaku tok és a kö­tet. Az iratanyag tárolási eszközének megválasztásában két alapelvet kell szem előtt tartanunk: egyfelől az iratok egy­szerű és gyors kezelésének biztosítását,, másfelől a kezelés során történő rongálcdásnak, kopásaák minél tökéletesebb ki­küszöbölését. Az együvé tartozói az egy ügyirat részeit képező irato­kat külön böritóivben kell őrizni. Az ilyen iratok összekap­csolásánál kerülni kell a vékony zsineg /az un**'kan tár"/ és a fémből készült iratkapcsolók alkalmazását* Ha az ügyinté­zés során mégis alkalmaznák ezeket, az irattárban ezeket min­denképpen el kell távolítani. Az ügyiratoknál szerezzünk érvényt annak az alapelvnek, hogy az ügyiratok eredeti ívrét alakjukban? kiterítve, haj* togatás nélkül kezeltessenek, A papíranyag silányabb minősé­ge mellett a fraktur-kezelés, az iratok megtörése veszélyez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom