Magyar Nemzeti Levéltár – Az Archivum Regnitől az elektronikus levéltárig (Budapest, 2013)
2. A magyar levéltárak kialakulása - Az írásbeliség széleskörű elterjedése
Az írásbeliség széleskörű elterjedése 7 A központi állami levéltári intézmények kialakulásának története írott források híján a múltba vész, de a királyi kancellária mellett működő hivatali írásbeliség ismert, így nyilvánvaló, hogy ezen írásbeliséggel egyidős a királyi, állami levéltár létrejötte is. Az Árpád-házi királyok uralkodása idején, mely mintegy három évszázadot ölel fel, Magyarország már beilleszkedett az európai nemzetek sorába. Gazdasági, jogi szempontból jól szervezett ország volt kialakult közigazgatási rendszerrel. A megyei levéltárak létrejötte egybeesik a nemesi vármegyék kialakulásával. A vármegyék oklevéladó tevékenysége a 13-14. század fordulójától kezdve érhető tetten, de jó ideig fejletlen maradt. Ezekben a korai időkben ügyintézésüket az esetlegesség jellemezte. Egyre több megye tartott állandó jelleggel jegyzőt (notarius), ekkortól vált rendszeressé a megyei írásbeliség, és ekkortól kezdtek nagyobb gondot fordítani az oklevelek megőrzésére. A levéltár kezelése a megyei jegyző feladata volt. Levéltárnoki kötelességeit a szokás alakította ki: megőrizte és rendezte az iratokat, segédleteket készített hozzájuk, másolatokat adott ki, előkészítette az aktákat a kis- és közgyűlésekre, törvényszéki tárgyalásokra, a megyei tisztviselők és küldöttségek számára. A jegyzői tisztségnek a 16. század végétől választás útján való betöltése emelte annak tekintélyét. Az írásbeliség széleskörű elterjedése Az írásbeliség második korszakát ismét gazdasági-társadalmi átalakulás előzte meg. A15. század második felében kibontakozó árutermelés új lendületet adott a fejlődésnek. Az írás egyre nagyobb szerephez jutott a hírközlésben, a gazdasági értesülések kicserélésében, a társadalmi kapcsolatok létrehozásában. Megindult a minden jogi jelleget nélkülöző magánlevelezés egyre növekvő áradata, mellyel megtört a jogbiztosító jellegű írásbeliség egyeduralma. A levéltárak 16-17. századi története egyben a pusztulások históriája, mivel pótolhatatlan veszteségek érték ekkor a hazai levéltárügyet. Az országot sújtó háborús viszontagságok még nagyobb mértékben tizedelték a levéltárakat, s ezek elől mindenki legféltettebb értékei között iratait is igyekezett menekíteni. Persze, e veszteségek nem mindig az oszmán hódítók vagy császári zsoldosok számlájára írhatók, a tulajdonosok hanyagsága is közrejátszott bennük. Az Erdély történetét megíró Szamosközy István gyulafehérvári levéltárnok 1604-ben nemcsak arról panaszkodott, hogy már három éve nem kapott fizetést, de a levéltár állapotáról is sötét képet festett: „Az fehérvári cáptalan supplicál kegyelmeteknek, hogy kegyelmeteknek lenne valami gondja arra az helyre, az elmúlt romlásokban is nagyobb részére az gondviseletlenség mia lőtt abba a cáptalanban való sok drága leveleknek fogyatkozása. Tudja kegyelmetek, hogy az országnak egyik tárháza, és talám legdrágább a cáptalanba való levelek. Úgy vagyon, hogy sok kár lőtt benne. Sok ide s tova való tékozlás, de mégis annyi levél vagyon ott, hogy három szekeret bővségesen megrakhatnának vele; mind ott vesz a földön, ott rothad az torony megégése után az esővíz nedvessége mia.” A veszteségeket növelte, hogy 1526 után a törökök által tartósan uralt területeken megszűnt a hagyományos egyházszervezet. A hiteleshelyi levéltárak gyakran széthulltak, vagy keletkezési helyüktől messze sodródtak. A vármegyék középkori levéltárai többnyire elpusztultak, sok helyütt a megyei közigazgatás is felbomlott. Előfordult, hogy az elmenekült megyei tisztviselők magukkal vitték a levéltár anyagát is, mentették az iratokat Padovában képzett levéltárosok, de harcoltak az ország levéltári anyagáért vagy annak maradékáért a rendi országgyűlések követei vagy éppen az ország főméltóságai, akik saját családi archívumukban valamit megőriztek az elkallódott központi királyi levéltár anyagából. E törekvés alapozta meg a nádori és országbírói levéltár létrejöttét, ebből nőtt ki a török kiűzése után az Archívum Regni, és erre vezethető vissza a vármegyei levéltárakra vonatkozó szabályozás is.
