Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás

jegyezték). így a Veszprém megyei Doba község 4 felsőiszkázi szőlőtulajdonosa közül Felsőiszkáz eredeti összeírásában nem találhatunk 2 jobbágy nevet, 17 Alsóiszkázon lakóból 8 nincs községénél feltüntetve, 17 kisszöllősi közül pedig 9 neve hiányzik, s Nagyszöllős extraneus kézen levő szőleinél 4 újabb kisszöllősi birtokos neve bukkan elő. Az Abaúj megyében fekvő Filkeháza 1715. évi összeírásában külön megjegyzi, hogy a község teljesen lakatlan (,,haec possessio totaliter deserta, extra unam viduam..."), ugyanakkor azonban Radvány község más faluból származó szőlőbirtokosai között 2 filkeházi szerepel (Michael Molnár és Michael Vég „ex possessione Filkeháza"). Az eredeti forrás tanulmányozása végül abból a szempontból is megnyugtató, mert a kiadott szövegbe a legnagyobb gondosság és elővigyázatosság mellett is becsúszhattak részben feldolgozási, részben sajtóhibák, elírások, tévedések. Ezek aránya általában nem nagy, helyenként mégis jelentős zavarokat okozhat. A kínálkozó számos példa közül íme néhány: Veszprém megye 1720-ban összeírt 120 községének népességi adatai közül téves 4 (Alásony: 10 adózó helyett valójában 11, Hajmáskér: 23 helyett 22, ösi; 30 helyett 36, Nagyvázsony: 111 helyett csak 85! Az utóbbinál 26 nemes helyett tévesen 52-t vettek fel). Ugyanitt akadt példa a helynévazonosítások terén elkövetetett hibákra is: 1715-ben Adász-Tevel adatait tévesen Nagy-Tevel adataiként közlik. Az elnézésekből eredő községkimaradásokra Heves megye 1715. évi összeírásánál találkozunk példával: a feldolgozó Tisza tarján 16 taksás lakóját véletlenül Nemesbik 5 libertinusához csapta (nem vette észre, hogy új község következik), majd tetézve tévedését, rossz rovatba is írta őket, így azután kötetünk Nemesbiknél 21 zsellért közöl, Tiszatarjánt pedig kihagyja Heves fennálló községei közül. Valamennyinél súlyosabb tévedés történt Zala megye adatainak közlésénél. Egy, az 1715-ben összeírt zsellérek községenkénti számáról készült kimutatás véletlenül az 1720-as munkálat iratai közé keveredett s ennek következtében az 1720-ban összeírt zsellérek adataihoz a kimutatásban szereplő 1715-ös adatokat is hozzáadták, s ezáltal a kötetben közölt eredmények teljesen tévesek. Ezeket a hibákat leszámítva, a kiadást nem érheti gáncs. A feldolgozók és a mű szerkesztője derekas munkát végeztek. Az adatok kiválasztása helyes szempontok szerint történt, a táblázatok áttekinthetőek, a kötet beosztása, szövegrészei megfelelnek az általános tájékozódás követelményeinek. Egy dologgal azonban semmiképpen sem érthetünk egyet. Acsády ugyanis az adatfeldolgozó munka melléktermékeként a lakosság nemzetiség szerinti megoszlásának megállapítására is kísérletet tett. Ennek érdekében munkatársait megbízta, hogy a családneveket nyelvi alakjuk szerint válogassák szét, majd e különböző nemzetiségre utaló neveket községenként összesítette s külön táblázatban közölte is. Ezzel a közbeiktatott rovattal megbontották az adatközlés egységét, mert az összeírásból nyert számadatok közé egy olyat kevertek, mely már nem az adatok közlésének, hanem feldolgozásának számít. Ezzel önkéntelenül is megtévesztő hatást értek el, mert a kötet használói később már nem mindig gondoltak arra, hogy ebben az esetben nem a forrásanyagból közvetlenül merített adat közléséről, hanem egy közvetett adat értékesítéséről van szó. Pedig ez a tényező lényeges az adatok felhasználásának elbírálásánál, különösen olyan kényes kérdésben, mint éppen a nevek nyelvi alakjának meghatározása és az ehhez fűzhető következtetések kimondása. Ma már tudjuk, hogy a névelemzés mennyire bonyolult, a legóvatosabb és leggondosabb mérlegeléssel is mily nehezen tisztázható feladat, s hogy másként, mint a történészek és nyelvészek szoros együttműködésével meg sem valósítható. Tudjuk, hogy nemcsak a nevek nyelv szerinti szétválasztása nehéz, sokszor megoldhatatlan feladat, hanem tisztában vagyunk azzal is, hogy a nevek nyelvi alakjának meghatáro-