Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Kovacsics József: Bevezetés a történeti statisztika forrásainak tanulmányozásába
A II. József-féle népszámlálás és az azt követő összeírások módszerükben már hasonlatosak a mai számlálási módszerekhez. Pl. a II. József-féle számlálás idején az országot 9, úgynevezett sorozási kerületre osztották, minden kerületben 1 — 1 magasrangú katonatiszt irányította az összeírást. Az összeírásban 1200 számlálóbiztos és ellenőr működött közre. A számlálóbiztosok és ellenőrök házról házra járva végezték az összeírást, illetve annak ellenőrzését. Az 1804-es összeírásnál minden járásra 2 összeírót alkalmaztak külön díjazás mellett, akik munkájukat együttesen voltak kötelesek végezni. Egy napra 50 család összeírását irányozták elő. Az 1850. évi népszámlálás végrehajtását ún. számlálóbizottság végezte, mely egy katonatisztből, a községi elöljáróból, a plébánosból és a csendőrség egy tagjából állott. Ezenkívül be kellett vonni a számlálóbizottságba a szolgabírót, városokban a tanács egy tagját. Az 1848. évi városi népösszeírásnál már a várost számlálókörzetekre osztják és eszerint végzik az összeírást a városigazgatás szempontjainak megfelelően. Az 1857-es számlálásnál, amely a korábbi népszámlálásokhoz képest szervezettebben ment végbe, 12 000 számlálóbiztos működött közre. A számlálóbiztosok működési naplót voltak kötelesek vezetni. A számlálólapok felülvizsgálását a községi elöljáró végezte s azokból készítette el a községi gyűjtőívet. A felülvizsgálat fokai: helység, község, járás, megye, tartomány, birodalom. A járásnál magasabb hatóságok kötelesek voltak a beérkezett adatokat az előző népszámlálási adatokkal összehasonlítani s az eltérések okait felderíteni. A járási hatóság volt köteles megőrizni a helységek népszámlálási adatait az ún. népszámlálási könyvben. A népszámlálási utasítást 12 nyelven adták ki. Minden tartományi hatóságot utasítottak, hogy a helyi körülmények figyelembevételével egy végrehajtási tervet készítsenek s azt terjesszék jóváhagyás végett a belügyminiszterhez. 2. Az osztrák-magyar statisztikai szervezet kialakulása A XIX. század első felének hibás, hiányos, de alapjában az egész társa dalma érintő, megmozgató adatgyűjtései nem maradtak hatás nélkül az osztrák statisztika fejlődésére. Rá kellett jönni, hogy az összeírásokat megfelelő szervezettség nélkül helyesen végrehajtani nem lehet. Ehhez pedig hivatali apparátus szükséges. Ebben az időben már Európa legtöbb államában önálló statisztikai hivatalokat állítottak fel. A Monarchiában a Statisztikai Hivatal létesítésének terve először 1810-ben, I. Ferenc király idején merült fel. Megvalósítására azonban csak 1829-ben került sor. A statisztikai adatok összegyűjtésére és közlésére vonatkozó 1829. április 6-án kelt rendelet a következőket mondja: „valamennyi igazgatási ág tényleges alapjai és eredményei összegyűjtessenek, helyes és világos beosztás szerint összeállíttassanak és évről évre a beállott változásokhoz képest helyesbíttessenek, kibővíttessenek és használhatókká tétessenek". A megindított statisztikai munkálatokat átmenetileg az osztrák főszámveviő igazgatóság (General-Rechnungs-Directorium) keretében szervezték meg. Adataikat a közigazgatás egyes ágaira a tartományi könyvvezetőségektől és egyéb hatóságoktól szerezték be és táblázatos kiadványban — innen az elnevezése: ,,Tafeln" — (belső használatra) tették közzé az udvari hatóságok referensei részére. Első évfolyamban az 1828-as év adatait dolgozták fel. A Tafeln köteteinek második évfolyam3 A történeti statisztika forrásai 33
