Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Kovacsics József: Bevezetés a történeti statisztika forrásainak tanulmányozásába

bízottai (dicator regius) végezték az adó behajtását. A dicatort a király egy meghatározott időszak és egy meghatározott terület adójának a beszedésére nevezte ki. A dicator a megyétől független ember volt. A király nevezte ki, ő látta el utasítással és csak ő vonhatta felelősségre. A dicator számára a kiadott utasításban meghatározták, hány rovás behajtására köteles. Mihelyt a dicator az összeírási utasítást megkapta, a főispánhoz vagy az alispánhoz fordult, hogy hívja össze a vármegye közgyűlését. Itt a dicator bemutatta a királyi rendeletet s egyben segítséget kért munkájához a megyei közgyűléstől. A dicatort munkájában egy táblabíró és a járás szolgabírái támogatták. A szolgabírák a királyi hatalom nevében eljáró dicator munkáját a rendek nevében ellenXVI. s%á%adi rovásbot rajza őrizték. A dicator tartozott minden községet személyesen bejárni! A bíró a dicatort ingyen szállással és élelemmel látta el, ezért a bíró adómentességet élvezett. Az összeírás munkája rendszerint úgy zajlott le, hogy a dicator megkérdezte a bírót — esetleg a jobbágyság és a zsellérség képviselőjét is —, hogy hány adóköteles porta van a községben. Ha nem elégedett meg a bevallott adatokkal, közvetlenül is ellenőrizte, illetve ellenőrizhette az adatok helyességét. Joga volt ,,ad facium locorum exire et occulta fide revidere".

32 Amikor az összeírás munkáját befejezte, közölte a falu bírájával, hogy a község hány porta után köteles adót fizetni. A dicatorok az egyes községek dicáit puhafából készült téglalapalakú botokon jelezték. Az egyes kapukra kirótt összegnek megfelelő számú rovást

33 faragtak a boton (innen a rovásadó, dica). (Ez az adó Franciaországban, Angliában is megvolt. Neve Franciaországban taille, Angliában tallage, a latin talea, rovás szóból.) A rovásokkal ellátott bot volt a nyilvántartás, amely alapján a bíró a dicát behajtani és elszámolni tartozott. írástudás hiányában így tartotta nyilván a község bírája a községre kivetett adót. A bíró ugyancsak rovásbotokon számolta el az egyes adófizető jobbágyok tartozásait is. Városokban az összeírás a városi magisztrátus feladata volt, miután a városok maguk vetették ki az adót az adófizetőkre. A város az adót egy összegben fizette a királynak. Az összeíró biztosok munkájukról szolgabírói járásonként összesítést és írásbeli jelentést készítettek a királynak. Az összesített jelentést a kamarához történő felküldés előtt a megyei közgyűlésnek is bemutatták. A XVII. század 30-as éveitől a királyi összeíró biztos helyett a megyék tisztviselői végezték az összeírást. A dézsma beszedést a XVI. századig az egyház maga végezte. A XVI. századtól kezdve az egyház a dézsma behajtását bérbeadja. Legnagyobb bérlő maga a kincstár lesz. A dézsma egész adminisztrációját a kamara végzi. A dézsma beszedését a