Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Thirring Gusztáv: A városok népességének 1848. évi összeírása a soproni „Népszámlálás" és főbb eredményei tükrében
A legfontosabb megállapítás, amit ezekből az adatokból le kell vonnunk, az, hogy Sopron lakosainak foglalkozási összetétele alapján — mégpedig főleg akkori, de még szinte mai mértékkel mérve is — már száz évvel ezelőtt a szó legszorosabb értelmében ,,város" volt. Erre mutat, hogy legnépesebb foglalkozási főcsoportja, legszámottevőbb gazdasági ága az ipar volt. De még a kereskedelem körébe tartozok viszonylag jelentős száma és aránya is kimondottan városias jellegzetesség, élénk forgalomra, árucserére Utal. Ugyancsak városiasán jelentős volt 1848-ban az értelmiségi, ill. tisztviselő-réteg soproni számaránya is. Viszont az agrár-elem arányszáma a 20%-ot sem érte teljesen el és a k. m. n. napszámosok egy részének ideszámítása esetében sem éri el az ipari lakosságét. 22 A foglalkozási statisztika további részletei közül különösen az érdemel figyelmet, hogy az ipar egyes ágai közül a legerősebben a ruházati ipar volt képviselve (az idetartozó családfők háztartásaiban 1633 lélek élt). Ezenkívül 'viszonylag népes volt az élelmezési ipar (759 fő), a fonó- és szövőipar (553 fő), továbbá az építőipar (512 fő), a fa- és csontipar (478), a vas- és fémipar (406), végül a szállodás- és vendéglős ipar (362) is. A szabadságharc előtti ipari helyzetet és Sopron lehetőségeit ismerve, nem meglepő, hogy elsősorban a közvetlen fogyasztási szükségleteket kielégítő és erősen kisipari jellegű iparágak lélekszáma magaslott ki. A foglalkozási adatok keretében, de csupán a népösszeírási eredmények sokoldalú kiaknázási lehetőségeinek jelzésére emlékezhetünk még meg a két legnépesebb vallásfelekezethez tartozók feltűnően eltérő foglalkozási struktúrájáról. 1848-ban ugyanis — a családfő foglalkozása alapján — a 6784 evangélikus vallású lakos közül mindössze 1890 fő (27,9%) tartozott a mezőgazdasági foglalkozások körébe és ennél alig több, csupán 2099 (30,9%) soroltatott az iparhoz; ezzel szemben a 9838 római katolikus lakosból a mezőgazdasághoz csak 1374 (14,0%), az iparhoz pedig ennél lényegesen több, 3378 lélek (34,3%) sorolódott. * A modern foglalkozási statisztika súlyt helyez annak kimutatására, hogy a lakosságnak mekkora része tekinthető keresőnek, vagyis olyannak, amely magamagát tartja fenn, és mekkora a lakosságnak az a hányada, amelyet saját külön kereset hiányában mások tartanak el (eltartottak). Ennek a megkülönböztetésnek nemcsak a lakosság egész tömegére vonatkoztatva van jelentősége, de az egyes foglalkozási ágakon vagy csoportokon belül is, mert általa ezekben is jellemző sajátságokat ismerhetünk fel. A fent említettekből tudjuk, hogy az 1848. évi összeírás a keresők közül csak a családfőket mutatja ki, a családon belül élő és esetleg szintén kereső egyéb egyének keresőtevékenységét, foglalkozását azonban nem jelöli meg. A keresőknek ily módon előálló száma tehát jóval kisebb azok számánál, akiket a modern statisztikai felfogás szerint keresőknek kellene tekinteni. Viszont ha a háztartásokban összeírt családtagokat és egyéb bentlakókat az 1848. évi összeírásban eltartottaknak tekintjük, ezek számát magasabbra tesszük a valóságnál és azokénál, akiket a modern statisztika értelmezése szerint eltartottaknak kellene tekinteni. Ebből kifolyólag az erről a két népességi kategóriáról nyert 1848. évi számadatokat nem szabad a mai statisztika nyújtotta hasonnevű csoportok adataival összehasonlítani; de ez adatoknak foglalkozási ágak vagy csoportok, vagy akár városrészek szerinti összehasonlítása nemcsak lehetséges, hanem eredményeikre való tekintettel nagyon kívánatos is. Hogy a modern statisztikai felfogás a keresők és eltartottak tekintetében mennyire elüt az 1848. évi táblázatokban érvényre juttatott felfogástól, megítélhető abból,
