Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások
ben elégséges adat állna rendelkezésre, meg kellene kísérelni térképszerűen rögzíteni a napszámos-kibocsátó területeket. A másik kérdés a közadósságoké; ez esetben számításokra alig volna szükségünk, hiszen ezeket együtt találjuk az összeírás anyagában, legfeljebb az egykori számítások ellenőrzésére. Az elmondottak után felesleges is talán leszögezni: az 1750. évi országos összeírás erdélyi viszonylatban egyedülálló érték. (Ilyen típusú újabb felvétel nem is készült a feudális kor folyamán a kis országban.) Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a XVIII. század közepe Kelet-Európájában is egyedül áll. Teljes feldolgozása alapjául szolgálhat a XVIII. századi erdélyi társadalom története olyan megismerésének, amely (a történettudomány forrásanyag-okozta korlátai közt) megközelítheti a valóságot. II. AZ 1819/20. ÉVI ERDÉLYI ÜRBÉRI ÖSSZEÍRÁS (A Conscriptio Czirákyana) 1. Bevezetés Az 1819/20. évi erdélyi úrbéri összeírás egy úrbérrendezési kísérlet terméke ; a számos erdélyi úrbéri rendezési próbálkozás egyikéé. Maga a rendezés nem valósult meg; csak csontváza, amelyre rá kellett volna épülnie: a most ismertetendő összeírás maradt reánk. A kormányzat a későbbi évtizedekben számos munkálatnál használta fel a conscriptio anyagát; a történeti statisztika még alig hasznosította. Pedig, az 1750. évi országos összeírás után, ezt az iratanyagot kell tekintenünk az Erdéllyel foglalkozó történeti statisztika legértékesebb forrásának. . A XVIII. század végi — XIX. század eleji erdélyi földesúr-jobbágy-viszony olyan tarka képet mutat, ami még a magyarországi feudális agrártársadalom ismerőjét is meglepheti. A jobbágy gazdaságának méretei — a magyarországinál sokkal szorosabb keretek közt; a 20 hold szántóval rendelkező jobbágy-paraszt már ritkaság, a negyven holdas meg egyenesen nábobnak számít — teljesen szabálytalanok; a telek fogalma, egészen kis területeket kivéve, ismeretlen Erdélyben. A községi tulajdon formáinak változatossága sem csekély: a közös havasi legelővel bíró helységcsoportoktól a más határra szoruló faluig, a szék közös erdejét élőtől a földesurától pénzért fát vásárlóig minden árnyalatot megtalálhatunk itt. Á sokféleség tekintetében nem maradnak el az egyéni gazdaság és községi tulajdon mögött a különböző paraszti jogok sem (kocsmáitatás, mészárszéktartás, halászat, vadászat joga). S a kérdés másik oldala, a szolgálatok? Már egyes eltérő gazdasági területeké is más-más képet mutat: a gabonatermelésre alkalmas völgyekben vagy dombvidékeken természetszerűen másként szolgál a jobbágy, mint az erdei településeken. De egy-egy helységen belül is eltérő lehet a jobbágyok szolgálata, sőt az egyes birtokosoknál is. Ami az utóbbiakat illeti: a különbségek itt már többnyire a jobbágy gazdaságának erejéhez igazodnak, jobbára ahhoz, hogy rendelkezik-e a paraszt igaerővel, vagy sem. Amellett természetesen a jobbágyok vagy zsellérek egy része különleges szolgálatokat is végez, vagy taxával váltja meg tartozását. Egészen eltérőek azután egyes különleges helyzetű falvak vagy egész területek kötelezettségei: a két hatalmas bánya uradalomé, azalatnaié és a vajdahunyadié, a hét szász bíró jószágaié, Brassó falvaié stb.. Tarka összevisszaság ez, amelyet a nagyon lassú gazdasági fejlődés formál állandóan.
