Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások

mosó cigányok stb. S nem választható el élesen e rétegek kérdésétől az exemptio ügye sem. Ott is részben általános elvek szerint, részben egy-egy natio, törvényhatóság vagy helység constitutio-i, határozatai vagy egyszerűen szokásai, részben egyedi megítélés alapján történik a mentesítés. így általános, az egész ország területén szokásos dolog az egyházi személyek adómentessége (ezek zöme ugyanis adózó rétegekből kerül ki — magyar és román egyházi nemesek, szabad székelyek, városi polgárok, jobbágyrendű elemek). Nemcsak maguk a fungens parochus-ok értendők itt, hanem a funkción kívüli papok is (ilyenek különösen a két román felekezetnél akadnak bőven, egy-egy faluban gyakran több is), mellettük a papok családtagjai: velük egy háztartásban élő fiaik, vejük, özvegyük, azután a szerzetesek. Háromszék református papsága még a fejedelmi kor óta különleges mentességekkel rendelkezik. Általános a magasabb fokú tanintézetek tanárainak és a tanítóknak mentesítése. Emellett részben vagy egészben mentesek az egyházi szolgák, helyenként még a harangozok, diakónusok és temetőőrök is. Ugyanígy mentességet élveznek (részben vagy egészben) a papok szolgái, az egyházi funduson élő zsellérek. S ha a papnak a fennálló törvények és rendelkezések nem biztosítanák ezt, földesura lép het közbe és mentesítheti. Nagy volt a bizonytalanság az adómentes birtokos nemesek és az adózó egyházi, nemesek vagy székely szabadok közti határvonal kérdésében is. Elszegényedett nemesek légiója követelt mentességet vagy ténylegesen élt is vele. A törvényhatóságok mentesítettek egyébként adók öteles személyeket stb. Adómentességet élveznek a törvényhatóság határozatából a megyék, székek, vidékek tisztviselői is, le egészen a megyei esküdtig (és özvegyéig vagy özvegy anyjáig), a szász székekben pedig a székek hajdújáig.

1 Széltében elterjedt jelenség az is, hogy a földesurak mentesítik gazdatisztjüket, udvarbírájukat, csűrbírájukat, kocsisukat és egyéb szolgáikat — általában mindenkit, aki a földesúri udvarban él —, emellett molnárukat, kocsmárosukat stb. Végül maguk a helységek is eximáltak bizonyos kategóriájú személyeket, vagy egyes adóköteleseket is. Általános mentességet élveztek az égettek, az új házasok. Nem fizetett adót a nemesek hadnagya (a nemesi község vezetője), a falusbíró, a kisbíró, a falu bábája, pásztorai, éjjeliőre. Mentesítette a falu az adó alól a munkaképtelen és gyámok nélkül álló, házról házra élő öregembereket, a szövéssel, fonással, varrással kenyerüket kereső nincstelen özvegyasszonyokat, a koldusokat, nagybetegeket, vakokat. Különleges esetnek számított az az eset, h ogy valaki pénzt kölcsönzött a megszorult falunak, s ezért nyert tőle mentességet, vagy telkére katonai kvártélyház épült, s ezért kárpótlásul kapta meg. Mindezek a mentességek persze a helységek lakosságában kis százalékszámot képviseltek, de egyes szász székekben és elsősorban városokban meglepő arányokat öltöttek. Csak néhány helység adatait idézzük: Beszterce városában 828-ból egy kimutatás szerint 22 0 volt az exemptus családfők száma,

2

. Szebenben 998-ból 243.

3 A pálmát — ha visz onylag nem is, de az abszolút szám tekintetében — Brassó viszi el 373-mal.* Aránytalanságok az egyes natio-k közt, ezeken belül pedig a törvényhatóságok, sőt — minthogy bizonyos városok stb. adómennyiségét régi kiváltságok állapítják meg — még az egyes helységek közt is, s ezt az amúgy is sokszínű szőttest át- meg átüti a százféle mentesség híme: ez az erdélyi adózás állapota 1750 körül. Feudális tarkaság ez, a javából: szerzett jogok, szokások történelmileg, fokról fokra, apró harcokban kialakult rendszere, igen részletesen kidolgozva — és semmiképpen sem szolgálva biztos alapul egy fontos állami jövedelemnek. Amellett pedig ebben a rendszerben belső feszítőerőül dolgoznak. Áz egyes natio-k harcáról már történt említés. De ezen túlmenőleg nincs befejezve még az egyházi nemesség és a székely szabadok