Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Kovacsics József: Bevezetés a történeti statisztika forrásainak tanulmányozásába

többi adóösszeírás csak a jobbágynépességre terjed ki, a népesség kb. 1 / 3-ára, addig az urbáriumokból statisztikai módszerrel egyes területek szinte teljes népessége megállapítható, ezáltal a népesedésstatisztikának válnak fontos forrásaivá. Az urbáriumok történeti kialakulásáról, tartalmáról, típusairól és történeti statisztikai forrásértékéről e kötetben Maksay Ferenc tanulmánya ad részletes át­tekintést. c) Titfed- vagy dé%smajegy%ékek Az egyházi és világi földesurak a jobbágyokat az úgynevezett termény járadék, kilenced és tized kiszedése útján adóztatták meg. A. tizedet az egyház szedte azon a jogcímen, hogy mindenből, amit Isten adott, egy tizedet az Istennek kell visszaadni. Még a zsellérektől is szedett adót az egyház keresztyénpénz címén. A kilencedtőrvényt 1351-ben hozták be. A törvény behoza­talára Pach Zsigmond Pál 12 szerint azért volt szükség, hogy a szolgáltatásokat egysé­gesítve, a földesurak ezáltal meggátolják a jobbágyvándorlást. Ennekelőtte ugyanis az egyes földesurak gyakran csábították el egymás jobbágyait azzal, hogy kedve­zőbb alkalmazási feltételeket ajánlottak, mint amilyenben eddigi munkahelyeiken részesültek. A kilenced és a tized — mely a jobbágyot terményei 20%-ától fosztotta meg — kivetése ún. kilenced- és tizedjegyzékek alapján történt; ezekbe felvettek minden adó­köteles terményt, gabonát, állatot (disznót, kecskét, bárányt stb.). A kilenced- és tized jegyzékek adatai tehát feleletet adnak a jobbágyság számára, társadalmi meg­oszlására, terméseire, állatállományára, földbirtokára vonatkozóan. Egyben a dézsma­jegyzékek megadják a jobbágyság kizsákmányolása következtében beállott jobbágy­szökések, jobbágy vándorlás ok adatait is. Amint ezt a dézsmajegyzék anyagának ismertetésénél e tanulmány sorozatban Ila Bálintnak a tanulmánya kifejti, adatokat kapunk a dézsmajegyzékekből a munkabérekre és az árakra vonatkozóan is. A tizedjegyzékek legnagyobb értéke abban van, hogy a XVI—XIX. század terméseredményeire vonatkozóan, valamint a paraszti népesség társadalmi megosz­lására a dicajegyzékeknél is részletesebb adatokat tartalmaznak. A jegyzékekben a nincs­telenek és zsellérek száma is fel van tüntetve, ugyanis a zsellérektől és a nincstele­nektől is szedett a földesúr, illetve az egyház dézsmát keresztyénpénz címén. A jegyzékek 1500-tól állnak rendelkezésre. Az Országos Levéltár a XVI—XVII. századi jegyzékeket őrzi. Ezek főleg az ország északi és keleti megyéire, vonatkoznak. E területeken a dézsma beszedését a kamara kibérelte az egyháztól. Más megyék tizedjegyzékei a megyei, városi, egyházi és családi levéltárakban őriztetnek. d) A% 1715—20. évi összeírás Az 1696-os összeírás volt az utolsó portális összeírás. Adózásunk ezt követően egyre inkább a tényleges földterület, a jobbágyság vagyoni helyzetének figyelembe­vételével alakult. Az 1715—20. évi összeírásban jelentkeznek először az iparosok és kereskedők. (E korban a merkantilizmus hatása egyébként Európaszerte tágította az eddigi feudális kereteket. Colbert a XVII. század végén Franciaországban a közigaz­gatás minden ágára átfogó statisztikai adatgyűjtést hajtott végre. Az adatgyűjtés a népesség számára, a népmozgalomra, a kereskedelemre, az iparra is kiterjedt, sőt az ország lakosságának hangulatát is vizsgálta.) 13 Az 1715—20-as magyar jobbágyösszeírásban a jobbágyok, zsellérek és szegények által művelt minden földet össze kellett írni a föld minősége szerint: a szántóföldeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom