Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Dávid Zoltán: Az 1715—20. évi összeírás

adatokat nagyrészt már értékesítette történetírásunk,

23 korántsem aknázta ki azonban más irányú felhasználásuk valamennyi lehetőségét. A művelési [ágak megoszlására, a terméseredményekre, a piacokra, a községek földesuraira, a szerződéses jobbágyok helyzetére (adómentességére), az allodiumok kiterjedésére vagy kiterjesztésére vonatkozó adatok is igen becsesek.

24 Érdekes tanulságokat meríthetünk az egyéb, nem mezőgazdasági jellegű adatokból: a termelést gátló vagy serkentő tényezők felsorolásából (árvizek gyakorisága, közutak, piacok közelsége), a kereskedelem fontosabb útirányaira vonatkozó feljegyzésekből, különböző egyéb kereseti lehetőségek feltüntetéséből stb. — Ezeknek a tényezőknek figyelmes vizsgálata során világosodik meg lassan egy-egy vidék gazdasági struktúrája, természetes vérkeringésének áramlási iránya, találjuk meg későbbi fejlődésének csíráit és kapunk feleletet e fejlődés mozgató erejének kérdésére. Ezeknek a gazdaságtörténeti adatoknak értékes felvilágosításai továbbra is szükségessé teszik az eredeti forrás felhasználását. Mint később látni fogjuk, az összeírásoknak éppen ezek a nem számszerű szövegrészei talán a legmegbízhatóbbak, mert hiszen ezek megmásításához senkinek sem fűződött egyéni érdeke. Ugyanilyen fontosak a népesség csökkenésének és növekedésének okairól sűrűn közölt feljegyzések (megnövekedett földesúri terhek, katonai beszállásolások, egyéb zaklatások miatt szökő, elemi csapások: tűzvész, árvíz, járványok következtében megfogyó vagy kipusztuló népesség — új telepesek beköltözése, nemzetiségüknek, adókedvezményük tartamának közlése). Ezek az adatok főként helytörténeti kutatások végzésénél nélkülözhetetlenek, de érdekes adalékok az ország település- és népesedéstörténetéhez is. De nemcsak az összeírások kiadatlan adatai miatt kell megtekintenünk az eredeti forrást: nem pótolja azt egészen a kiadás ott sem, ahol feldolgozza és közzéteszi adatait. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy miközben a forrásanyag általános, átfogó szempontból való használhatóságának növelése érdekében eredetileg nem számszerű adatokat számokká alakítunk át, nemcsak nyerünk, hanem az események gyökeréig hatoló, mindenre kiterjeszkedő kutatásoknál oly számottevő részletek feláldozásával egyben veszítünk is. Esetünkben ez a veszteség nemcsak azért fokozott, mert összeírásunk egy rég letűnt kor viszonyairól fennmaradt egyetlen hasonló teljességű forrása, hanem főként e forrás jelentős hiányosságai miatt. Miként a későbbiek folyamán látni fogjuk, az összeírások ugyanis az összlakosság meglehetős kis részének neveit tartalmazzák, ezért a névsorok kiegészítéséhez feltétlenül szükséges egy-egy község egyéb forrásokban fennmaradt lakosságának név szerinti azonosítása. Ehhez pedig az eredeti névsorokra van szükségünk. Korántsem bizonyos ugyanis, hogy egy község 1715-ben és 1720-ban egyaránt összeírt három-három jobbágya azonos személy.

25 így pl. az Abaúj megyei Nagyszakaly községben 10 család közül 8 volt 1715-ben és 1720-ban is azonos, 2—2 család neve csak egyikbenegyikben szerepel, míg Perény 6—6 családja közül csak 3 állandó. E korszak példátlan népesség-hullámzására, a lakosság kicserélődésére, a községek benépesülésének történetére éppen a nevek vetnek fényt, nélkülük nem lehet megbízható módon tisztáznunk a népesség-szám alakulásának főbb kérdéseit. Csak az eredeti forrásból derül ki azoknak a más községbeli (extraneus) birtokosoknak száma és neve, akiknek az összeírt községben földje, vagy ami még gyakoribb, szőleje volt. Márpedig helyenként ezek száma igen jelentős (pl. a Borsod megyei Aszalón 23 adózó családot írnak össze, ugyanakkor szőlőhegyén 52 extraneust; a Veszprém megyei Nagyszöllősön 1720-ban 20 összeírt adózó mellett 140 másfalubelinek volt szőleje). E névsorok segítségével sokszor sikeresen egészíthetjük ki egy-egy község lakosságát (főleg akkor, ha a más községbeliek lakhelyét is fel-