Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Kovacsics József: Bevezetés a történeti statisztika forrásainak tanulmányozásába
felszámolásakor nem fektettek kellő súlyt iratanyaguk megőrzésére az utódszervezetek, ipartestületek, ipartársulatok. Csak sajnálattal gondolhatunk arra, hogy a történeti statisztikai kutatás nálunk nem végezhető ugyanolyan módszerrel, mint olyan nemzeteknél, ahol a népességi és gazdasági fejlődés nagyobb megrázkódtatások, háborúk, megszállás, államterület folytonos változása nélkül, viszonylag zavartalanul ment végbe. Franciaországban már a XVIII. század elején megtörtént a régi összeírások leltárba vétele. Svédországban a népesség fejlődése 1749 óta nyomon kísérhető. Poroszországban 1719-től készülnek népesedési tabellák, 1748-tól egy ideig évenként tartanak népösszeírásokat, Dániában 1769-ben tartják az első népszámlálást. Ezekben az államokban a történeti statisztika ősforrásai is jórészt fel vannak dolgozva. 7 Gazdag a német, angol, francia, orosz történeti statisztikai irodalom is. 8 Az orosz történeti statisztikai irodalomban különösen jelentős az 1955-ben megjelent M.V.Ptuha Ocserki po isztorii sztatisztiki v SZSZSZR. Tom I. Moszkva, 1955. c. munkája, amely a statisztikai eszmék általános jellemzése mellett összefoglalja az orosz történeti statisztikai irodalmat. * A magyar statisztikai irodalom — Láng, Földes, Buday, Keleti alig érinti a történeti statisztika kéziratos forrásait — de a történeti irodalom is mostohán kezelte a hivatalos statisztikai szolgálat megalakulása előtti időkből származó összeírásokat és egyéb számszerű adatforrásokat. Ez az oka annak, hogy ez a kötet, amely e téren ai első kezdeményezésnek tekinthető, részben kevesebbet, részben többet ad, mint ami szorosan a történeti statisztika tárgykörébe tartozik. Még csak jelzi azt a nagy munkát, amely a magyar történeti statisztika kutatóira vár. Mire vállalkoztunk? Arra, hogy átfogó ismertetést adjunk a történeti statisztika forrásairól, hogy kritikai szemmel ismertessük a fontosabb forráscsoportokat, egyúttal módszert adjunk az adatok felhasználásához, a további feldolgozásokhoz és kutatásokhoz. A kötet e bevezető tanulmány mellett — melynek célja az, hogy a történeti statisztikának e kötetben tárgyalt forrásairól átfogó áttekintést adjon és vázlatosan összefoglalja az eddigi történeti statisztikai kutatásokat — a dicajegyzékek, a dézsmajegyzékek, az urbáriumok, az 1715—20-as összeírás, a Mária Teréziaféle úrbéri tabellák, a II. József-féle népszámlálás, az erdélyi összeírások, az 1828-as összeírás és az 1848-as városi népösszeírás ismertetését tartalmazza. Terjedelme miatt nem volt anyagába beszorítható a megyei és városi összeírások, valamint az egyházi összeírások ismertetése. Az egyes források ismertetését az Országos Levéltár és a Központi Statisztikai Hivatal tudományos kutatói végezték el, legtöbbször olyanok, akik hivatali munkájuknál fogva évtizedek óta ismerik, tanulmányozzák az általuk ismertetett forrásokat. Egyesekben esetleg jogosan vetődik fel az, hogy túl sok a leíró rész a tanulmányokban és kevés az elemző, kevés az adat. Engedjék meg, hogy szerényen csupán azt állapíthassuk meg, hogy évtizedek mulasztását e tanulmányok nem pótolhatják. E lelkes írói gárda nem vállalkozhatott arra, hogy azt a munkát, amit más tudományágak körében állami, akadémiai támogatásból évek óta nagy tudományos apparátussal végeznek, egy esztendő alatt pótolja. Nem is volt ez a feladatunk. Nem vállalkozhattak az egyes tanulmányok arra, hogy feldolgozzák az ismertetett források számanyagát; egyrészt azért nem, mert a feldolgozás előtt meg kellett ismernünk a forrásokat, el kellett végezni a források történeti statisztikai célú kritikai ismertetését, meg
