Müller Veronika: A tanácsigazgatás szervei, 1950-1970 (Budapest, 1988)

Bevezetés

gatási szervek szervezeti és működési szabályzatát sem. Központi szervezeti ajánlásokra azonban tudtunk támaszkodni e két év tekintetében. összegezve megállapíthatjuk, hogy a jogszabályok helyi végrehajtására néhány kivételtől eltekintve (amit az adott szócikkben konkretizáltunk) nem tudtunk figyelemmel lenni, mert az összevonások, szervezetmegbontások a gyakorlatban mind a bizottságok, mind a szakigazgatási szervek tekintetében a leírtaknál még változatosabbak voltak. Ugyancsak nélkülözik a leírások helyenként - a szükséges információ hiánya miatt - a szervezeten belüli belső tagolást. Mivel célunk a tanácsi szervezet és feladatkör bemutatása volt, az irányítás kérdéseire a kötet nem kíván részletes választ adni. Az irányítási viszonyok elsősorban az általános címszavakból érzékelhetőek. Ennél többre a kötet terjedelme sem adott lehetőséget. A sorozat következő, a központi szervek leírását tartalmazó kötete az Országgyűlés, az Elnöki tanács, a Minisztertanács alkotmányban, illetőleg tanácstörvényekben szereplő jogait is ismertetni fogja. Mivel a kötet a II. Tt. felépítését követi, ahol szükséges volt, utaltunk a korábbi szabályozásra. E tekintetben legfontosabb, hogy az 1954-ben intézményesített megyei jogú és járási jogú városok kategóriáját használtuk az egész korszakra egységesen. A „Tanácsszervezet" című szócikkben magyaráztuk meg a városok típusait és sajátosságait 1950 és 1954 között. Az egyes szócikkeknél a megyei jogú városi szakigazgatási szervek leírását következetesen a II. Tt.-vel kezdtük, a járási jogú városi tanács vb szakigazgatási szervei között viszont megtalálhatóak a későbbi megyei jogú városra jellemző konkrét sajátosságok (félreérthetetlenül elkülönítve ezeket a többi várostól). - Ugyancsak a „Tanácsszervezet", valamint a „Végrehajtó bizottság (hivatali szervezete) szakigazgatási szerve(i)" című címszavakban magyaráztuk meg a községek sajátosságait, típusait, az 1969-ben bevezetett nagyközségi tanács kategóriáját is. - A tanácsi bizottságokra vonatkozóan a joganyag meglehetősen hiányos volt, ez különösen a fővárosi tanács és a fővárosi kerületi tanács bizottságainál okozott nehézségeket. - Az egyéb szervek általános szócikke némileg eltér a többitől. Ez következik abból, hogy az „egyéb szervek" gyűjtőfogalom, amit jogszabály sohasem határozott meg, és így e szócikk elsősorban magyarázó jellegű. Az egyéb szervek feldolgozásánál kizárólag a jogszabályi anyagot használtuk, így felsorolásuk - minden bizonnyal - hiányos, különösen a testületek, szakbizottságok vonatkozásában. Ezek közül néhányról önálló szócikk sem készült, de a szakigazgatási szervnél létezését megemlítettük. E hiányok ellenére is úgy érezzük, hogy az egyéb szervek bemutatásával teljessé vált a tanácsigazgatás rendszerének ábrázolása. A szócikkek felépítése a sorozat első kötetéhez hasonló módon a következő: a szerv megalakulása; jogelődje; alá-fölérendeltségi viszonyai, az irányítási kapcsolatok (érintőlegesen); feladata; szervezete; testületi szerveknél az öszszetétel, a tagság keletkezése, a testületi ülés mikéntje; a szerv felügyeletében, feladatában és szervezetében beállt változások; a szerv megszűnése; jogutódja. A kérdések sorrendje adta meg a leírások felépítését is. - Természetesen nem minden esetben tudtunk az összes kérdésre válaszolni, ez elsősorban az egyéb szervekre és a bizottságokra vonatkozik. - A kötet jelentős hányadát