Müller Veronika: A tanácsigazgatás szervei, 1950-1970 (Budapest, 1988)
2. Végrehajtó bizottság
a megyei ^-ok tagjainak számát a 143/ 1950. (V. 18.) MT sz. r. állapította meg, egyébként pedig a helyi viszonyokhoz mérten a közvetlen felettes tanács határozhatta meg. A ~ a tanácsnak működéséről köteles volt beszámolni, munkájában pedig az államigazgatás felsőbb szerveinek rendelkezéseit megtartani. A felsőbb ~ megsemmisíthette, illetőleg megváltoztathatta a «w minden Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba ütköző intézkedését. Hasonló jogokat élvezett szakigazgatása körében a min. is a ^-nak az államigazgatás helyi feladatainak intézése során hozott Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba ütköző hat.-aival szemben. Működés: a ~ a tanács első ülésének napján megalakult és tagjai sorából megválasztotta elnökét, az elnökhelyettest vagy elnökhelyetteseket és titkárát. Megválasztásukat és visszahívásukat is a felettes tanács, illetőleg az MT hagyta jóvá. A ~ a szükséghez képest, hetenként azonban legalább egyszer ülést tartott. A ~ üléseit a munkáját vezető elnök hívta össze és összeállította az ülés napirendjét is. Az elnök az ülésre tanácskozási joggal szakértőként olyan személyeket is meghívhatott, akik a -^-nak nem voltak tagjai. Tanácskozási joggal, meghívás nélkül részt vehettek a ~ ülésein a felettes ~, valamint az ügykörüket érintő kérdések tárgyalásán a min.-ek kiküldöttei is. A ~ ülésének határozatképességéhez a tagok többségének jelenléte volt szükséges. - A 186/1950. (VII. 14.) MT sz. r. a megyei, illetőleg a budapesti városi tanács ~ feladatkörébe utalta az árhatósági (árszabályozási, árellenőrzési) ügyek intézését. A 37/1953. (VII. 23.) MT sz. r. megszüntette a belügymin.-nek a helyi tanácsok munkája feletti főfelügyeleti jogkörét. A felügyeletet a továbbiakban közvetlenül az MT gyakorolta. - Az 503/15/1953. Mt. h. sz. hat. az MT hivatali apparátusában a fenti feladat ellátására HTT-t létesített. A 11. Tt. a "^-ot a tanács általános hatáskörű végrehajtó és rendelkező szerveként határozta meg. Megszüntette ezzel a ~ általános helyettesítő jogkörét. A II. Tt. bevezetője is hangsúlyozta a tanácsok államigazgatási szerveinek kettős alárendeltségét, amelynek megfelelően a ^-ot egyrészt a megválasztó tanács, másrészt a felettes ~, illetve az MT irányította. A nak utasítást adhattak a tanács, a felettes ~, a felsőbb államhatalmi szervek és az MT. E szervek rendelkezéseit a ~ köteles volt megtartani. A ^ jogszabályt sértő határozatait az említett szervek megváltoztathatták és megsemmisíthették. A ~ munkáját legfelsőbb fokon az MT irányította és ellenőrizte. - E feladat ellátására az 1066/1954. (VIII. 27.) Mt. h. sz. hat. értelmében a HTT helyett megalakult az MT Titkárságának Tanácsi Végrehajtó Bizottságok Osztálya, illetve 1956-tól a TO. Az 1099/1954. (XI. 28.) Mt. h. sz. hat. meghatározta a fővárosi, megyei, mjv., járási, jjv., fővárosi kerületi és az mjv. kerületi tanács ~-ok működésére vonatkozó szabályokat. Eszerint a ~ feladata: a tanács működésével kapcsolatban: a tanácsülés előkészítése; a helyi gazdasági terv és költségvetés előkészítése,- a tanácsülés napirendi tervezetének összeállítása és á tanács elé terjesztése; a tanácsülés összehívása; a tanács hat.-ai végrehajtásának megszervezése; közreműködés a tanács tömegkapcsolatainak kiszélesítésében; az alsóbb tanácsok hat.-ainak figyelemmel kísérése; saját szervezetével és működésével kapcsolatban: a vb elnökének, elnökhelyettesének és titkárának megválasztása; az elnök, elnökhelyettes(ek) és a titkár közötti munkaterületek megosztásának meghatározása; rendszeres ülései időpontjának meghatározása; a munkaterve megállapítása; határozás az ülés napirendje felől; a ~ tagjai feladatainak meghatározása; az elnök beszámolójának megvitatása; a beszámoló elkészítése; a tanács bizottságainak a ~-hoz intézett javaslatainak megvitatása; a tanács alá nem rendelt fontosabb szervek vezetőinek beszámoltatása; észrevétel, javaslat előterjesztése helyi vonatkozású vagy országos jelentőségű kérdésekben a felsőbb államhatalmi és államigazgatási szervek elé; szakigazgatási szervei munkájának irányításával, ellenőrzésével