Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)

II. Fejezet Fogyasztói és értékesítő szövetkezet

És vett, mindig csak vett. Adóba, a fiskális útján, a billogos papí­rossal, a finánccal, a végrehajtóval. Vett, egyre vett! Adott pedig érte dicséretet, hogy így a derék, józan magyar paraszt; úgy Árpád és Rákóczi ivadéka! — És adott érte kövér papok dolog­talan kezével a túlvilági boldogság kifogyhatatlan olajos korsójából mennyei örömöket és égi malasztot a földi élet száraz kenyere mellé. Addig nyerették veled az elismerésnek és a túlvilági életnek nagv­lutriját, hogy csak úgy ősszel vetted észre, hogy tiéd a malaszt, övék a malac. Főként az ő háborújuk öt esztendejében fosztogatták a falu népét. Elvitték mindenedet: a lisztedet, a zsírodat, az élelmedet, a barmo­dat. Tetejébe a fiaid éveinek munkára adott idejét, épségét, szép dali életét is elvitték. És adtak érte cserébe egy elvesztett háborút, a vesztett háborúnak annyi tenger adósságát, hogy az ötödik unokád sem heverte volna ki, ha nem jön a tanácskormány. De jött, és megszabadított úri fosztogatóidtól, elvette tőlük a rablott vagyont, és ezzel megszabadított a háború átkos örökségétől: az elbírhatatlan adótehertől. Viszont értéket adott a pénznek, az értéktelen pénznek. Valódi pénzzé tette a pénzt. A gazdagok földje, földi paradicsom módjára berendezett palotája, garmadában őrzött kincse, a püspököket hizlaló nagy papi birtokok, a magyar pénzt külföldön lóversenyre, kártyára, jószagú dámákra, pezsgőre, parádéra, pazarló grófok és hercegek tengernyi földbirtoka, a bankárok, uzsorások pénze, a vagyonos osztály bérpalotái, aranya és mindaz a vagyon, ami a gazdagokat hizlalta, mindez most köz­vagyon lett, s ez áll jót arról, hogy a magyar Tanácsköztársaság pénze csakugyan pénz és nem úri Jancsibankó. Ez, ugye nincs cifrán mondva, ez egyenes, érthető és magyar beszéd? Értse is meg minden magyar ember, hogy minden bankó egy­formán jó. Nem a színe dönti el, hanem, hogy ki áll érte jót? A magyar pénzért pedig az az állam áll jót, amelyik a maga forra­dalmi elszántságával és erejével koldusok országából a legnagyobb vagyonú állammá lett. Olyan gazdaggá, hogy nincs szüksége szegény dolgozók és kisgazdák adófilléreire, melyekkel — gondolkozzatok ezen jól — 30 esztendőnként újra meg újra megvásároltad a tulajdon földedet. Most igazán a tiéd, ami a tiéd! Nem nyúz, nem szipolyoz senki. Éled a magadén a magad munkás, boldog, megelégedett életét Csakhogy olyan ez az ország most, mint egy hatalmas, gazdag urada­lom, amelyet rablóbandák fosztottak ki. Itt a töméntelen föld, de nincs mivel megmunkálni. Nincs szer­szám, nincs gép elegendő, elapadt a világító petróleum, kifogyott a dohány a falun, lerongyolódik az ember.

Next

/
Oldalképek
Tartalom