A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Az állampárt és a demokratikus erők harca

na komoly esélye az államfői posztra, ha a kerekasztal-megállapodások többségi állásfoglalásának megfelelően sort kerítettek volna a köztársasági elnök azonnali, 1989. évi megválasztására. Az MDF markáns arculattal rendelkező, népszerű szervezet volt, azonban akkoriban leginkább a „mozgalomnak maradni vagy párttá válni” belső vitája kötötte le. Az SZDSZ és a Fidesz karakteres közszereplői révén ismert volt ugyan, de mégsem tudtak kilépni az értelmiségi, illetve generációs „elitpárt” árnyékából. A helyzet adta lehetőséget felismerve indította meg az SZDSZ a kerékasztal-tárgyalások lezárása után a népszavazási kampányát. A liberálisok egyik kiemelt célja az volt, hogy megakadályozzák a reformersége ellenére is (ex)kommunista Pozsgay Imre államelnökké választását. Másrészt mindenképpen minimalizálni akarták mindazt az előnyt (gazdaságit és politikait is), amelyet az állampárt utódja élvezhetett. Fontos szempont volt továbbá, hogy a népszavazási kampányában ismertségüket és táborukat is növelni kívánták. A népszavazás beváltotta az SZDSZ reményeit. A közelgő választási kampányban marginális elitpártból kiterjedt bázisú politikai tényezővé váltak. Az MDF, mint rivális erő nem tudott mit kezdeni a népszavazással. Az „új szocialisták” pedig elsősorban még létező információs monopóliumuk és kapcsolatrendszerük kiaknázására törekedtek. Míg a politikai közélet új szereplői a hatalmi részesedés „újraelosztását” jelentő küzdelmekre koncentráltak, a bomló állampárt kellő információval rendelkező „káderei” az állami tulajdon megkezdődő magánosítására startoltak rá. Az előprivatizációs folyamatban többen a szinte gomba módra szaporodó részvénytársaságok, holdingok, kft.-t tulajdonosai, cégvezetői, igazgatói lettek.

18