Éble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével (Budapest, 1913)

Az ősi székesház, a nagykárolyi várkastély

Károlyi vállalta magára. A helyreállítás külső munkája Wirben generális fölügyelete alatt 1678-ban áprilistól deczemberig tartott. 1 A király Károlyi ama kérésének is helyt adott, hogy a várban továbbra is német őrség maradjon. Az idegen katonaság csak 15 évvel később vonult ki a károlyi várból. Maga báró Károlyi László Olcsva­Apátiban lakott, és 1672-ben, neje halála után, Szathmárra költözött. Ott is halt meg 1689. febr. 28-án. Egyetlen életben maradt fia: báró Károlyi Sándor — még mindig német őrség lévén Károlyban — szintén Szathmárban lakott; de 1693-ban, miután Várad visszavétetett s «az német prsesidiumot Isten Károlyból kivitte volna», családjával együtt beköltözött az ősi várkastélyba. Itteni tartózkodása alkalmával 1696-ban — mint maga írja napló­jában — «nem kevés baja esett a németek mia!» A szathmári parancs­nok, Auersperg ugyanis törvénytelen úton exequálni akarta Károlyit, s Gallenberg nevű kapitányát küldé Károlyba egy kompánia fegyveres katonával az executio végrehajtására. Nem mervén embereivel a várba menni, azt izente Károlyinak, hogy mint vendég jött látogatására. Azonban csakhamar elfoglaltatja embereivel a kapukat s Károlyi elé menvén, «nagy vigan» előadja küldetése czélját s kijelenti, hogy addig nem távozik, míg Károlyi le nem fizet 600 forintot. Károlyi Sándor méregbe jővén e merészség miatt, Auersperg levelét széttépi s szidni kezdi a kapitányt. Majd fegyvert ragad s szolgáit is fegyverre szólítja. Hiába protestál*ez ellen Gallenberg kapitány, «arra — írja Károlyi — semmit sem hajtok, hanem a németjeit betaszigáltatván a kapukon az hidakrul, mind a két kaput felvonatván és az németet trupra vervén, az vár közepén mezítelen fegyverrel körülvétettem». Erre aztán a körül­fogott németség kapitánya nagy alázattal bocsánatot kért, s szégyen­kezve távozott embereivel a várból. Károlyi pedig kimenvén a városba, 1 L. Gróf Károlyi nemzetség levéltárában Lad. 6. Nro 153.

Next

/
Oldalképek
Tartalom