Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása

Erdős Margit meg is kezdte kifizetésüket, időközben azonban Kálvária úti irodánkat az oroszok elfoglalták, a kifizetésekre vonatkozó feljegy­zések ottvesztek, és így további kifizetéseket kénytelenek voltunk a munkások jelentkezésekor, névsor hiányában, emlékezetből teljesíteni. Miután Erdős Margit a rendelkezésére álló pénzt kifizette, még mindig igen sok jelentkező volt, akiket pénz hiányában el kellett utasítanunk. Ezen követelések mikénti kiegyenlítéséről külön feljegyzést készítünk. Többen jelentkeztek felmondási idejük pénzben való kifizetéséért; kö­zöltük velük azonban, hogy azt csak akkor tudjuk teljesíteni, ha arra általános rendelkezés lesz. A munkásügyekkel kapcsolatos főbb esemé­nyekről különben részletes feljegyzéseket készítünk. Az üzem: Szeged kiürítése alkalmával a visszavonuló német csapatok a hidakat felrobbantották, és így a Vörös Hadsereg bevonulása után nem tudtunk azonnal átmenni a telepre. Az orosz csapatok október 11-én vonultak be Szegedre, a telepre pedig csak október 16-án, a szükséghíd elkészülése után tudtunk átmenni. A telep egész területén igen sok nyomot hagytak a harcok. A kerítések nagy területen ki voltak törve, a gépekről a szíjak levágva, az irodában az irodaberendezés összetörve. A vörös csapatok bevonulásának első heteiben Kasza István vezetésé­vel 9 ember dolgozott a telepen a szükséges karbantartási és romeltaka­rítási munkálatokon. November 15-én, amikor az uszály körüli munkálatok befejezést nyer­tek, Márta József az uszálynál foglalkoztatott munkásokkal együtt át­ment a telepre, ahol fenti munkálatok vezetését átvette, és rövid időn belül sikerült is a lehetőségekhez képest minden tekintetben rendet teremtenie. Természetesen ez igen nagy nehézségekbe ütközött, mert telepünk, a hidak közelében feküdvén, állandó tartózkodási helye lett a hidakon átvonuló katonaságnak. Kérelmet terjesztettünk az orosz kato­nai parancsnoksághoz orosz őrök kiküldése végett a telepen belüli rend és biztonság helyreállítására és megőrzésére. Ezen kérésünk teljesítésére az orosz parancsnokságtól ígéretet kaptunk. A telepen levő berendezésekről és felszerelésekről a csatolt leltárt ké­szítettük. 88 ŰJSZEGEDI GÖZFÜRÉSZ ÉS LÁDAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (olvashatatlan aláírás) Berár Árpád ötoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. — OL Z 58—152.

Next

/
Oldalképek
Tartalom