Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

I. A Magyar gyáripar pusztulása munkások erőfeszítései az üzemek megmentéséért

szállítógépet fékműnek alakítjuk át, hogy a bányából való mentést, illetve szállítást tovább folytathassuk. A munkásság és a falusi lakosság között nagy a pánik és a rémület. A nyilasok megkapták a parancsot az eltávozásra, ugyancsak a község is megkapta a kiürítési parancsot. A községházán összes katonai iratokat elégetik, úgyszintén mi is utasítást kapunk a hüsz. pk.-tól a katonai iratok elpusztítására. Délelőtt folya­mán repülőgépharcon és kisebb bombázásokon kívül ágyúzást nem hallot­tunk. Délután 1 / 2 3-órakor Pernyéről telefonon felhívott Huszár Lajos zagyvapálfalvai sofőr, járási munkavezető és felszólított, hogy fizessem, ki a munkások 2 havi keresetét, osszam ki a raktárban levő élelmiszere­ket. Válaszom az volt, hogy a 2 hónapi kereset kifizetésére semmiféle írásbeli utasítást nem kaptam, tehát nem fizethetem ki. De már az eset­ben is, ha megkaptam volna az utasítást, sem tudnék fizetni, mert ehhez elegendő pénzünk nincsen. Az élelmiszer-kiosztásra vonatkozólag mond­tam Huszárnak, hogy ez ügyben intézkedtünk, és a textilkiadás után ki fogjuk osztani az élelmet is. Ekkor Huszár agresszív hangon kezdett be­szélni és megfenyegetett, mire én a kagylót letettem. Azonnal hívattam a rózsái nyilasokat, kikkel teljesen összhangban és megértésben dolgoz­tunk, kértem őket, hogy akadályozzák meg idegen emberek rendelkezé­sét. A hatvan—rózsái áramvezeték még hétfőn, a bombázás következté­ben megsérült és ezt saját embereinkkel rendbehozva, estére újból meg­indult az áramszolgáltatás. Az ágyúzás szünetel. A német katonák biztatnak, hogy veszély nincs, a helyzet úgy Jászberény, mint Füzes­abony környékén kedvezően alakul, a magyar katonák nagyon szépen harcolnak. 1944. november 15, szerda. A rendes termelőmunka ellenére körülbelül 25%-a szállt be munkásainknak a bányába, kikkel fenntartási munkát tudtunk végeztetni. Reggel 9 órakor az áram ismét kimaradt, és azóta ottlétem utolsó pillanatáig nem volt már áram. Hatvanból erős ágyúszó hallatszik. A rózsái nyilasokat megkértem, menjenek le Hatvanba a megyei nyilasvezetőhöz és kérjenek tőleg utasítást, sőt, arra kértem őt, ha megteheti, jöjjön ki Rózsára, autót bocsátok rendelkezésére. A hatvani nyilasvezető visszaüzente, hogy nekik is éppen elég bajuk van, velünk nincs ideje foglalkozni. Ugyancsak leküldtem dr. Laványi hatvani előadót Hatvanba Vasadi selypi hüsz. pk. helyetteséhez: Vértessy száza­doshoz, kitől utasításokat kértünk a továbbiakra. A százados úr azonban már eltávozott Hatvanból teherautón, mely teherautót személykocsink Selypen utolért, s akkor azt az utasítást adta, hogy állandó tartózko­dási helyét, a hatvani cukorgyárat különleges helyzetre való tekintettel el kellett hagyja, a katonai parancsnoki teendőket reám ruházza azzal, hogy a legjobb belátásom szerint intézkedjek mindaddig, míg velünk az érintkezést fel nem veszi valahonnan. A községi főjegyzővel próbáljuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom