Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)

A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE

A családi és személyi fondok közül egy-egy letétnél vagy a letét egy részénél a letevő" engedélye szükséges a kutatáshoz és közléshez. Az ilyen korlátozás tényéről a repertórium tájékoztatást ad. A családi levéltárak anyagához rendelkezésre álló repertóriumok általános vagy az egyes irategységek előtt lévő bevezetői minden esetben ismertetik az adott anyag kutatásához szükséges tudnivalókat. Altalános tanácsként annyit kell megemlíteni, hogy a családi anyagok 17. századig terjedő része általában latin nyelvű, ezenkívül a „gótbetűs" német iratolvasás ismerete is szükséges az 1830-as évekig terjedő anyag kutatásához. Megjegyzendő, hogy a korai magyar nyelvű iratok olvasása és értelmezése is bizonyos fokú gyakorlatot igényel. Arisztokrata családok anyagában ezen túlmenően nem ritka a francia nyelvű irat. A legtöbb családi iratanyag tárgyi csoportokra tagolt, így a segédlet darab- vagy tételszintű eligazítást ad a kutató részére. Az egyes nagyobb családi levéltárak rendszere különböző, mert a családok maguk rendeztették anyagukat igényeik és elképzeléseik szerint. Az Országos Levéltár az egyes családok rendezési elveit tiszteletben tartva meghagyta, vagy a széthullott anyag esetén megkísérelte visszaállítani az eredeti rendet. Ezt a törekvést indokolja többek között az, hogy a fennmaradt segédletek így elősegíthetik a kutatást. Ahol a régi rend nem volt visszaállítható, vagy nem is volt segédlettel alátámasztott levéltári rend, ott a 10 csomót meg nem haladó anyagok esetében a levéltárban időrendezést végeztek, és ezek az egységek darabszintű átnézéssel kutathatóak. A 10 csomót meghaladó anyagok tárgyi csoportokba rendezettek. A repertóriumok és egyéb levéltári segédletek személy- és helynévmutatóval kiegészítve készülnek, s ez a kutathatóságot nagymértékben segíti. Kisebb testületi, egyesületi és intézményi fondok A testületi, egyesületi fondok iratanyaga már a század elejétől az Országos Levéltár gyűjtőkörébe tartozott, és ebben a kérdésben nem is volt gyűjtőköri vita a múzeum és a levéltár között. Az egyik legnagyobb összefüggő irategyüttes, a hazai szabadkőműves szervezetek iratanyaga 1920ban került a levéltárba, amikor az 1550/res. B. M. rendelet feloszlatta a szervezetet. A későbbiek során kiegészült az anyag az 1920-1944 között illegálisan működő szervezetek irattöredékével, majd az 1945-1950 között ismét legálisan működő szervezetek irataival. Az iratanyagról repertórium jelent meg. A legnagyobb iratgyarapodás 1945-64 között történt, amikor a megszűnt vagy feloszlatott pártok, egyesületek, egyletek, rendházak, intézetek és egyéb magánjogi szervezetek anyagát iratmentés, iratátadás-átvétel vagy elkobzás után a levéltárban helyezték el. Iratmentés során került pl. néhány város, község, közbirtokosság gazdátlanná vált anyaga az Országos Levéltárba. Érdekességként meg kell említeni azt, hogy a Belügyminisztériumtól 1964-ben átvett Országos Vitézi Szék anyagának töredéke is itt került elhelyezésre, holott korábban a Vitézi Rend folyamato-