Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)
A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE
Az iratanyag az 1956. évi tűzvészben csaknem teljesen megsemmisült. Egyebekben lásd a Dunáninneni Kerületi Tábla Levéltáránál mondottakat. 10. Tiszántúli Kerületi Tábla Levéltára 18-19. sz.; 102,59 fm A Tiszántúli Kerületi Tábla illetékessége fennállása egész időszakában kisebb változásokkal Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Bihar, Csanád és Csongrád megyékre terjedt ki. Egyebekben lásd a Dunáninneni Kerületi Tábla Levéltáránál mondottakat. 11. Abszolutizmus kori levéltárak 1849-1864; 10,12 fm A bírósági levéltárak abszolutizmus kori részét az 1850 és 1860 között működött Justizministerium töredékes iratanyaga, valamint az Oberster Gerichts- und Gassationshof iratai alkotják. Az 1956. évi tűzvészben javarészt elpusztult Bach-kori iratanyag ránk maradt töredéke az egykori magyarországi jogszolgáltatási szerveknek a Császári és Királyi Igazságügyminisztériummal, mint felügyeleti hatósággal folytatott levelezését, valamint a fellebbezés folytán az Igazságügyminisztérium elé került polgári és büntetőperek iratait tartalmazza. Rendje az egykorú tárgyi rendet követi, az iratok nagyobb, azon belül szűkebb tárgyi csoportok szerint, azon belül pedig időrendben vagy személynevek betűrendjében rendezettek. Az 1849 után bevezetett osztrák rendszerű bírósági szervezet legfelsőbb fellebbviteli fóruma az Oberster Gerichts- und Gassationshof volt. Az öt közigazgatási kerületben pesti, pozsonyi, soproni, eperjesi és nagyváradi székhellyel megszervezett országos főtörvényszékek - Oberlandesgerichtek - ennek alárendeltségében működtek. Hatáskörük peres és peren kívüli, valamint büntetőügyekre egyaránt kiterjedt, az illetékességi területükön lévő törvényszékek - Landesgerichtek - fellebbviteli fórumai voltak. A törvényszékek mellett államügyészségek - Staatsanwaltschaftok működtek. A jogszolgáltatási szervezethez kapcsolódva telekkönyvi hatóságokat is létrehoztak. A bírósági és ügyészségi iratanyag jelentős része elpusztult az 1956. évi tűzvészben. A megmaradt iratok vegyesen, rendezetlenül, gyakran csak az iratképző szervek szerint szétosztva fekszenek. Az iratok nyelve német. 12. Provizórium és dualizmus kori levéltárak 1861-1869; 14,13 fm Az 1861-ben visszaállított Országbírói Hivatal, Királyi Kúria és Erdélyi Legfőbb Törvényszék iratanyagának csak kis töredéke maradt fenn, az iratanyag csaknem teljesen megsemmisült az 1956. évi tűzvészben.