Réti László: A magyar Tanácsköztársaság helyi szervei és pecséteik (Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ. A megyék

29. SOPRON MEGYE A rendelkezésre álló adatok szerint ez a viszonylag kicsiny és a forradalom központjától távol eső megye a Tanácsköztársaság idején a legjobban szervezett és vezetett megyék egyike volt. A hatalom átvétele utáni első időkben a szervezet a következőképpen alakult : Négy csoport volt, mindegyik élén egy-egy direktóri­umi tag állott. Az első csoportba tartozott a városbiztos, valamint a közigazgatási, közélelmezési, népjóléti, egészségügyi, tanügyi és katonai biztosok. A második csoporthoz került a pénzintézeti, pénzügyi, iparügyi, kereskedelemügyi, föld­birtok szocializálási és a szénbánya biztos. A harmadik csoportba az igazságügyi propaganda, sajtó és a lakásügyi biztos tartozott. Végül a negyedik csoport az építészeti, járműügyi, papi vagyon, postaügyi, vasúti biztost, a forradalmi tör­vényszéket és az útlevélosztályt foglalta magába. Később ez a szervezet megvál­tozott, de az egyes biztosok az eredeti elnevezést és pecsétet később is használták. A fenti szervezet egyébként közös volt a megye és a város részére, és még májusban is közös szervezet működött. 102 Május elején megalakult a Kerületi Ipari Termelési Tanács és annak Intéző Bizottsága. Élén az IB elnöke, a vármegyei és városi termelési biztos állott. Mel­lette három IB tag — a megyei munkástanács kiküldöttei — működött. A KJTTIB-nek a következő osztályai voltak: kereskedelmi anyagosztály, ipari anyagosztály, könyvelési osztály, pénzügyi osztály, vegyipari és energiagazdálko­dási szakosztály, vas- és fémipari szakosztály, malom szakosztály, statisztikai osztály, bőr- és cipőelosztó osztály, anyagellátási hivatal. A KITTIB összes alkal­mazottainak száma 56 volt. 103 Úgy látszik azonban, hogy a KITTIB csupán az anyagelosztással foglalkozott, a termelés irányítása továbbra is a megyei tanács közvetlen hatáskörében maradt. Erre utal az a tény, hogy május végén is működött Sopron város és vármegye Intéző Bizottságának gazdasági csoportja. Ennek volt ipari és kereskedelmi osztálya. Az ipari osztályon belül külön kisipari ügyosztály alakult, a kereskedelmi osztályon pedig volt szocialista kereskedelmi, kiskereske­delmi és külkereskedelmi ügyosztály. Arra vonatkozólag, hogy konkrétan milyen viszony és munkamegosztás állt fenn a tanács gazdasági csoportja és a KITTIB között, nincsenek adataim. Külön érdekesség — amivel eddig még csak itt találkoztam -, hogy Fertő­szentmiklóson a község „Kommunista Vezetőség"-e a felszabadulás után — 1945 áprilisában — is használta a 88. sz. alatt bemutatott pecsétet. 104 A megye pecsétjei: 1. SOPRON VÁROS ÉS VÁRMEGYE FORRADALMI DIKTATÚRÁJA — m. 31.—VI. 11. — lila. (PIA TOGY ir. — 5/28.) 102 GySmL : 2 Dir. ir. - 8531. 103 Uo. - 11299. 101 GySmL Kapuvári Járási Főszolgabíró — 1221/1945.

Next

/
Oldalképek
Tartalom