Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

A gyanú nem volt alapnélküli. Van azonban a történetíróknak egy kisebb csoportja, mely szerint Napoleon jóhiszemű és őszinte volt és csak ellenfelei sodorták az államcsíny felé. Az, ami Franciaországban vele és politikájával történt, jórészt céltudatos törekvés eredménye volt. Másrészt azonban, úgy hisszük, nem lehet minden szavát számító alakoskodással magyarázni. Hiszen jó ideig mellette állottak és hittek benne kiváló és meggyőződéses politikusok is, akiknek tanácsait ő is követte. Thiers, aki ugyancsak nem volt Napoleon császárságának híve, fennen dicsekedett, hogy voltaképen ő kormányozza a/, országot. Azt hisszük, hogy Napoleon herczeg, amikor a száműzetés, a sikertelen trónfoglaló kísérletek, a hosszú börtön szenvedéseinek emlékeivel végre hazafelé tarthatott, a forradalom üde levegőjétől felfrissülve bizonyos mértékben valóban őszinte republikánusnak érezte magát. Amúgy is hajlott a lágy, szociális gondolkodás felé és szeretett népboldogításról álmodozni. Ha nem lett volna a neve Napoleon, nem is alakult volna politikai jelleme később oly zavarossá. Beszédei, miket eskü ós becsületszó között a köztársaság mellett mondott, akkor is általában az Őszinteség hatását keltették. Nem jelentett hát egyénisége 1849 elején feltétlen és minden irányú reakciót, mint azt később általában, különösen pedig a magyar emigráció írói vallották. Ilyen egyszerűen gonosz még sem volt a dolog. A császár későbbi pályája és tettei is mutatják, hogy alapjában véve szabadelvű hivatást érzett magában és pedig különösen a külügyi politika terén. Személye tehát nem volt már eleve is végzetes akadálya annak, hogy Franciaország pártunkat fogja. Egyéni céljai azonban elejétől fogva valóban benne rejtőztek mégis. Mind erősebben ügyelt arra, hogy Európában megbízható embernek tartsák ós ne kalandornak, amire nagy hajlandósága volt a közvéleménynek. Önmagában véve nem lett volna elriasztó gondolat Napoleon előtt, ha a függetlenségért küzdő magyar nemzet mellett erősebben emelte volna fel szavát. Az osztrákellenes politika különben is vérében volt mindig. De a magyar nemzet nem volt eléggé elismert érték a népek családjában. Különben talán a jövendő uralkodóhoz méltó tettnek látta volna azt, ha legalább erkölcsi nyomással segítségünkre siet. Ez illett volna osztrákellenes fellépéséhez is az olasz félszigeten. Mert Napóleon valóban kereste az alkalmat a tettre, a történelmi