Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Hatodik fejezet Sumla

városban, végül egyesült a két utazó csoport. Nagyobb török város volt ez; a kormányzó pasa a lakosság élén eléjük vonult és nagy tisztelettel fogadta Kossuthot. Alig talált szaTakat barátságának hangoztatására a pasa és sokszor bocsánatot kért, ha Talamiben mégis szükséget látnának a szultán vendégei. Es emlegette a nemsokára közösen vívandó harcot is az orosz ellen, Kossuth hizelgő szavakkal válaszolt. Szerencsétlenségben jött e birodalomba, kevés jó napja volt még itten, de a mai a legjobbak közé tartozik. És a pasa alig győzte köszönettel, amikor Kossuth ígéretet tett, hogy a szultán előtt is meg fogja majd említeni a pompás udvariasságot és a hazafias szellemet, amellyel őket itt fogadták. Csakugyan bizonyos dolog az, hogy Konstantinápolyból szigorú parancsot kaptak a török hatóságok mindenütt az emigráció előzékeny fogadására. E parancsok Residnek és a szeraszkiernek szellemét tükröztették vissza. Tudjuk azt is, hogy a Porta megbüntette azokat a török tiszteket, akik ellen a menekültek útjuk Titán panaszt emeltek. Dzsuma már török város volt és a lakosság mint rokonokat fogadta házaiba a magyarokat. Folyt a beszéd a szebb jÖTŐről, a közös harcokról, amennyire az a tolmácsok és a szláv nyelvek közvetítésével folyhatott. Néhol még azt is elnézte a török házigazda, hogy hölgyei fátylukat leejtették arcukról a vendégek előtt, ami már valóban tetőpontja náluk a vendégszeretetnek. Űgy látszik azonban, hogy határozott híreket a világ újabb eseményeiről itt sem tudhattak még meg. Kossuth igyekezett itt rendbeszedni az emigrációt. Több emléke van rendelkezéseinek és pénzadományainak is, melyekkel megszorult embereit segítette. Itt, a végcél előtt, bizonyára izgalmas várakozássá változott már a nyugalom és a remények közé talán kétségek is vegyültek már. Másnap, november 21-én, kora reggel, fáklyafénynél keltek útra. Elhagyva a zord hegyvidéket, valóságos rózsaerdőkön haladtak ez nap keresztül. Estefelé, köralakú hegyhát pereméről, megpillantották Sumlát, negyvenhót minaretjével. A város mögött a Fekete-tenger felé húzódó nagy síkság. Leszálltak a lejtőn és a városon kívül sorakoztak. Borúit ^volt az ég, szélvihar dühöngött és villámok futottak át a felhőkön. Hajnal látván: Kossut!i-emigráció. I. 17