Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
Első fejezet A menekülés
köre Görgei nevét kísérte, akkor látszik jellemzőnek Kossuth lelkületére az a készség, amellyel a tábornokkal együtt igyekezett most munkálkodni. Úgy tudta Kossuth, felsőbb szempontokat szolgál ez alkalmazkodással. Mert ő mindig az eszmék szolgájának érezte magát és nem ismert durva hatalomvágyat. Es mégis uralkodott rajta valami magasabb hatalomvágy; félrevonultával is fölötte akart állani mindeneken, mint az eszmék megtestesült képviselője. Szorosabban vele együtt működő társai sorra felismerték mindig éber vágyát az érvényesülésre, minden szerénysége mellett is. Es különösen Görgeit ingerelte mindig ez a megfoghatlan, kétfelé néző természet; különösen pedig a harc diadalmas idején, amikor alkalma volt Kossuth dicsőségmámorát megfigyelni. Az osztrákok Arad előtt való feltűnésének napján minisztertanácsot hívott össze Kossuth, amelyen Grörgei is megjelent. A miniszterek többsége ellenségesen ült ott a hadvezérrel szemben, de a vádakat azért csak az ülés végén említette meg egyikük, az egyeneslelkű Vukovics, magyarázatot kérvén Görgeitől. Nem védekezett Görgei, de nem is támadott egyenesen a kormány ellen; szemtől szemben a nemzet politikai vezéreivel, tapasztalt, idősebb férfiakkal, mégis csak erősebben érezte azok nevének és egyéniségének súlyát, mint távoli kritikái alatt a táborban. Kossuth szótlanul ült helyén a vita alatt. Szokása szerint ő is kitért a határozott ellentétek elől. Felemlített ugyan néhány pontot, kifogásokat Görgei ellen, de rögtön hozzátette, hogy a pillanat épen nem alkalmas a vádaskodásra; önzetlenséget kíván az, és ő a maga részéről szívesen átadja helyét Görgeinek, ha akarja, sőt táborába vezeti az egész nemzetet. Ezzel be is fejezte a tanácskozást, némely miniszter csodálkozására. Az élet-halál kérdés tengelyévé így tette ismét saját egyéniségét, kimutatván ezzel egyúttal optimizmusát is, amellyel még mindig döntő fontosságúnak tartotta saját magas állását és nagylelkűnek magát, ki arról kész lemondani. 1 Görgeire azonban kevéssé hatott mindez. Nem értette át Kossuthot; épen az ilyen fordulatok oltották már régebben is beléje a meggyőződést, hogy Kossuth céljai nem egészen tiszták, hanem kiirthatlan egyéni ambicióval vannak keverve. Nem értette, miként beszélhet így Kossuth a végveszély szélén; nem tudta, hogy ha ő közeledni igyekeznék hozzá, megmutatná magát nagy és szép 1 Kossuth, Görgei és Horváth i. m. elbeszélése.
