Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

VII. Kísérletek a haza felszabadítására

KÖZÖS MAGYAR-OLASZ FELKELÉS. 403 ján hatni lehessen. Meg kellene tehát őket győzni, hogy osztrákhűségük esetén szláv testvéreikkel, a horvátokkal kerülnek majd ellentétbe, ha ez utóbbiak a magyar-olasz mozgalomhoz csatlakoznak. Végül is Kossuth a felkelés kulcsát a horvátok állásfoglalásában jelölte meg, melynek nagy optimizmussal nézett elébe, mert abban a meggyőződésben volt, hogy közjogi igényeiket a történeti Magyarország kereteinek lényegesebb megbontása nélkül ki lehetne elégíteni. Ezenkívül Kossuth Dalmácia megnyerését is alaposan fontolóra vette, mert elvi szempontból szükségesnek látta, hogy e tartománynak a felkeléshez való csatlakozását biztosítsa. Nem volt ugyanis még tisztában az összes lehetőségekkel, de kétségtelennek tűnt fel előtte, hogy Dalmácia — földrajzi helyzeténél fogva — rendkívül alkalmas terület volna a felkeléshez szükséges hadianyag elraktározására. Ilyen körülmények között biztatónak látszott, hogy közös erővel, egyszerre bontsák majd ki a felkelés zászlaját Lombardiában, Veneziában és Magyarországon, ha az osztrák-magyar hadsereg fentemlített elemeit erre kellőképen előkészítették. Velük szemben Ausztriában egyedül a német, Magyarországon pedig az oláh elem ellenállására kellene csak számítaniuk. Ami pedig Magyarország jövőjét illeti, Kossuth változatlanul fenntartotta kettős célkitűzését, a függetlenséget és a köztársaságot — esetleg egy kormányzó vezetése alatt —, ami az ország régi hagyományainak felelne meg. Kossuth nézeteit Mazzini is osztotta, bár felfogásuk egy igen lényeges kérdésben különbözött egymástól. Mazzini ugyanis még 1851-ben fel akarta venni a harcot, mielőtt tudniillik a francia elnökválasztás időpontja elkövetkezik, mert abban a hitben volt, hogy a lombard-magyar felkelés sikere kedvezően befolyásolja majd a francia elnökválasztás esélyeit. Ha azonban előbb Párizsban a reakció marad felül és ennek hatása alatt a kontinentális abszolútizmus megerősödik, a forradalmi demokrácia elveszti majd önbizalmát és nem lesz többé igazi átütő ereje, amit pedig közvetlenül a párizsi reakció győzelme után, annak természetes visszhatásaképen joggal elvárni lehetne. Ebben a feltevésben Mazzini 1852 tavaszát jelölte meg a forra-