Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

III. Fogadtatás Angliában

98 MEGHÍVÁSOK ÉS JÓTANÁCSOK. is. Ez utóbbiak azonban csapdát láttak a meghívásban, melyet szerintük az angol arisztokrácia készített elő Kossuth meg­buktatására. Figyelmeztették tehát, hogyha a meghívást el­fogadja, a demokrata elemeknek iránta táplált rokonszenvét végleg eljátssza s ők maguk is elfordulnak tőle. Mazzini egyébként nyomatékosan felhívta Kossuth figyel­mét, hogy Palmerston e meghívással tulajdonképen politikailag akarja őt lehetetlenné tenni. Ismerve Palmerston környezeté­nek szándékait, el kell készülnie arra, hogy a meghívás elfoga­dása esetén rövid ünneplés után az arisztokrácia is végleg elejti. 4 Mindezt Mazzini levélben írta meg Kossuthnak, melyet Pulszkyra bízott, hogy okvetlenül Kossuth kezeibe adja, mielőtt még Lord Dudley Stuartnak Palmerston meghívására választ adott volna. Pulszky ezenkívül Cobden üzenetét is magával hozta. Legyen nagyon elővigyázatos — tanácsolta Cobden — a meg­hívások elfogadásában. Semmi szín alatt ne szólaljon fel, ha ugyanakkor mások is tartanak beszédet. Kossuth nem ismeri még az angol politikai viszonyokat. Lehetséges, hogy olyan lakomára kap meghívást, ahol a szónokok az ő nézeteivel ellen­kező beszédeket tartanak. Ha ilyen esetben mégis felszólal, el kell készülnie arra, hogy a sajtó majd azonosítja az ő állás­foglalását a többi szónokok pártpolitikai állásfoglalásával, amiből azután reánézve kellemetlenségek származhatnak. 9 Kossuthnak nem volt könnyű a helyzete, hogy a sok Scylla és Carybdis között különböző pártállású tisztelőinek rokon­szenvét el ne veszítse. Southamptonban hatalmas levelezés várta különböző meghívásokkal, köztük Urquhart radikális képviselő levelével, aki azt tanácsolta neki, hogy „senkivel se álljon szóba, még mielőtt vele személyesen nem találkozott". 6 Kossuth radikálispárti barátainak tanácsait figyelemmel olvasta. Nagy hatással voltak reá Mazzini sorai is, mire aztán Palmerston meghívását valóban nem fogadta el. Először is az * Pulszky i. m. 66/67. 5 Cobden—Pulszky, Midhurst, 1851 okt. 4. Kézir. OSzKvT. Bpest. 6 Kossuth—Urquhart 1851 okt. 24. The Free Press. Sheffield 1856 márc. 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom