A hátország a Nagy Háborúban (Budapest, 2014)
Bevezető
22 BEVEZETŐ A háború gyökeres változást hozott az otthon maradt nők helyzetében is: nagy számban vették át a férfiak helyét, elvégezve az addig férfiasnak tartott munkákat. A női munka terjedésének hatására, illetve a nők háború alatti helytállásának elismeréseként a háború végén vagy közvetlenül utána több országban bevezették a női választójogot. Számos nő hazánkban is rákényszerült arra, hogy a háború alatt kenyérkereső állást vállaljon. Foglalkoztatták őket nemcsak irodákban, hivatalokban, hanem gyárakban is. Képek örökítették meg az első női kalauzokat, megjelentek a női utcaseprők, lámpagyújtogatók, kezelőtisztek és kereskedelmi ügynökök. Miközben egyre több nő vállalt kereső munkát, el kellett látniuk a háztartást, főztek, mostak, gondozták a gyerekeket, ők álltak sorban kenyérért és egyéb cikkekért, ami nem ritkán több órás feladat volt. A falusi nők klasszikus férfiszerepekbe kényszerültek, a távollévők helyét kellett átvenniük a mezőgazdasági termelésben, így kényszerült például a nagymama arra, hogy szántson, a lánya, hogy megszervezze az aratást. Nők kerültek a bevonult magánalkalmazottak, tanárok és tanítók helyére. A női alkalmazottak száma 1914 decemberében még nem érte el a 140 ezer főt, 1916 májusára viszont már közel 210 ezerre nőtt. 1917-ben már mintegy 1400 nő dolgozott a főváros közoktatási intézményeiben, számuk meghaladta a férfiakét. A tanári pálya elnőiesedése soha nem kapott akkora lendületet, mint a háború alatt. Mindez szintén hatással volt a női emancipációra. De nem minden pálya nyílhatott meg egyből a nők előtt. 1916-ban felvetődött, hogy a piacokon önkéntes rendőrnőket alkalmazzanak, ám az ötletet a hatóságok elvetették. A női munka terjedésének egyébként is sok ellenzője akadt, voltak, akik a férfiak állását féltették a nők „térfoglalásától" mások idegennek tartották a női természettől, hogy „férfimunkát" végezzen, illetve a nőiességet hiányolták a dolgozó nőkből, mint például Kosztolányi, aki így írt a kalauznőkről: „Nincs bennük semmi nőiesség [...] Ezek a nők dolgoznak. Mosolyogni nem érnek rá."51 A dolgozó nők jóval kevesebb bért kaptak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. A munkásnők egyik legnagyobb problémája a vasárnapi munkavégzés volt, miután 1914-ben eltörölték a munkaszünetet. Folyamatosan követelték a korábbi állapot visszaállítását arra hivatkozva, hogy a családi élet már így is megsínylette a háborút, vasárnap pedig nincs kire hagyni a gyerekeket. Végül 1916-ban célt értek, a vasárnap ismét pihenőnap lett. A nők megváltozott helyzete átalakította a viselkedési szokásokat is: a városokban már egy magányos nő is beülhetett a vendéglőbe, rágyújthatott, rendelhetett italt, anélkül, hogy kinézték volna. A nők életének egyik legszembetűnőbb változása volt, hogy két és félszeresére nőtt az érettségizettek aránya és egyre nagyobb számban kapcsolódtak be a felsőoktatásba. A folyamat már korábban elkezdődött, de a háború alatt felerősödött. A nők előtt 1895-ben nyílt meg a felsőfokú oktatás a bölcsészeti, az orvosi és a gyógyszerészeti tanulmányok engedélyezésével, a jogi és a műegyetemi tanulmányokat ekkor még nem engedélyezték számukra. A háború ebben a kérdésben is új helyzetet teremtett, hiszen a munkaerőhiány miatt a női munka egyre terjedt, s egyre nagyobb szükség volt képzett nőkre. Budapesten 1914-ben a hallgatók 11%-a volt nő, az 1916-1917-es tanévben arányuk 27,4%-ra, 1917-1918-ra 40,5%-ra emelkedett. Az orvosi karon több mint egynegyed (27,5%) volt az arányuk 1916-1917-ben, a bölcsészkaron viszont ugyanekkor már a hallgatók közel felét adták (48%), sőt a bölcsészek között 1917- 1918-ban már többségbe is kerültek (52,3%). Túlnyomó többségben voltak a hölgyek a Képző- művészeti Főiskolán, ahol arányuk közel 75%-ra, valamint a gyógyszerész karon és a tanítóképzőkben, ahol 90%-ra emelkedett.52 A női hallgatók döntő többsége a középosztályból jött, 51 Bihari Péter: i. m. 132. 52 Bihari Péter: i. m. 132-133.
